Kezdetek
2. Fejezet
Összefoglaló:
Lassan, telik-múlik az idő, de Leona nem bírja ezt az egyhelyben ülést, izgalomra vágyik, és tesz is érte. A napnak még koránsincs vége, még rengeteg minden vár a táborozókra, rengeteg esemény és élmény, melynek minden pillanatát kiélvezik a gyerekek, köztük főleg Leona. Már az első nap köttetnek barátságnak nevezett kapcsolatok és kisebb konfliktusok is. Ez a táborral jár, enélkül értelme sem volna. Leona sincs másként vele, de nem hagyja, hogy bármi vagy bárki is elrontsa a hetét, vagy a jókedvét.
Kezdetek
2. Fejezet
Összefoglaló:
Lassan, telik-múlik az idő, de Leona nem bírja ezt az egyhelyben ülést, izgalomra vágyik, és tesz is érte. A napnak koránt sincs vége, még temérdek minden vár a táborozókra, rengeteg esemény és élmény, melynek minden pillanatát kiélvezik a gyerekek, köztük főleg Leona. Már az első nap köttetnek barátságnak nevezett kapcsolatok és kisebb konfliktusok is. Ez a táborral jár, enélkül értelme sem volna. Leona sincs másként vele, de nem hagyja, hogy bármi vagy bárki is elrontsa a hetét, vagy a jókedvét.
1. Rész
A nagy pihenés közben volt elég időm a gondolataimba merülnöm, Dominik szerető karjaiba "bújva". Hirtelen a fejembe vágott egy ötlet és nem hagyott nyugodni, viszont nem tudtam, megkockáztassam-e, hogy felvetem a kérdést Kattynek. Végül mégis úgy döntöttem, hogy megteszem. Dominik fülébe súgtam, hogy átlépek a másik kanapéhoz, ahol Katty is helyet foglalt. Bár láttam szemében az értetlenséget, mégsem ellenkezett a fiú, inkább pont, hogy egy halvány mosollyal vette el a kezét a vállamról, hogy ne akadályozza a lábra állásomat. Fel is álltam és léptem körülbelül két lépést, s már ott is voltam a célomnál.
- Katty?! - kezdtem bele halkan. - Lehet egy kérdésem? - még szinte be sem fejeztem, de már léptem is arrébb, közben pedig kértem tőle, hogy álljon fel, merthogy négyszemközt szerettem volna megbeszélni vele. - Tehát.. Nem tudom, mit szólsz hozzá, de a tudat, hogy Harmatot kaptam egy teljes hétre, az valami fantasztikus, és.. Szeretném megkérdezni, hogy, nem is tudom, mondjuk megismerkedhetnék-e vele egy kicsit, még foglalkozások előtt? - csillogó szemekkel néztem az övéibe, arcomra egy félszeg mosoly ült ki, és reménykedtem benne, hogy beleegyezik. Látszott rajta a meglepettség, és először nem is tudott mit válaszolni, de aztán megláttam a fényt szemeiben.
- Gyerünk! - és közben egy széles mosolyt villantott, majd hozzátette: - Csak egy pillanat.
Válaszomat meg sem várva, átfutott az ebédlőbe, az édesanyja, Susan füléhez hajolt, és belesúgott valamit. Fogalmam sincs valójában, hogy mit, de azt gyanítom, a kérésemmel kapcsolatos lehetett a téma. Ahogy megfordult, már nem láttam rajta azt a széles mosolyt, amit eddig, és ráadásképp még a fejét sem emelte fel, és ez nagyon nem tetszett.
- Na? Mit mondott? - néztem rá kissé aggódó szemekkel, kezemet tördelgetve.
Amint ezt megkérdeztem, felkapta a fejét, halkan felnevetett, és megindult az ajtó felé, ahova azonnal követtem is felvidulva. Feltűnés nélkül nyitotta ki Katty az ajtót és kilépett rajta. Én is így tettem, és még mielőtt becsuktam volna az ajtót, visszanéztem a kérdő tekintettel figyelő Dominikra, akin csak elvigyorodtam és rákacsintottam, majd betettem az ajtót. Utunk a nyerges felé vezetett.
Mikor odaértünk, Katty a kezembe nyomta Harmat cuccait, s miután ez megvolt, elindultunk a legelő felé. Ahogy odaértünk, átmásztunk a karámfák közt, s lassan el is indultunk a kis ménes felé. A távolban az összes itt lakó ló sziluettjét véltem felfedezni, de valóban messze voltak tőlünk. Kicsit lassítottam a tempómon, mert azon gondolkoztam, nincs-e gyorsabb, vagy egyszerűbb módja annak, hogyan juthatnánk oda a legkönnyebben a patásainkhoz, köztük Harmathoz. Gondolataim sűrűjéből Katty hangos füttyszava szakított ki, és ahogy láttam, "hallgatóságot" is nyert. Pirkadat indult el felénk kényelmes ügetésben, érdeklődve. Amint ideért, Katty elkérte tőlem a kötőféket, amit lova nyakába akasztott, felugrott rá, majd segített nekem is felülni. Mikor elhelyezkedtünk, a lány megindította Pirkadatot, és meg sem álltunk a ménesig. Fantasztikus volt újra lóháton érezni magam. Pedig valójában nem sok idő telt el azóta, hogy utoljára lovon ültem. Az enyhe szél a hajamba kapott, arcomba süvített, de nem bántam. Többek között ez a szép a lovaglásban, nomeg persze, ez vele jár, de nem zavar. Az meg, hogy Pirkadat hátán ülhettem Katty társaságában, csak mégjobbá tette a lovaglást. A lovak közeledő alakját pedig nagyon jó látvány volt nézni. Ezt azonban lassan megszakította az, hogy odaértünk a méneshez, és le kellett szállnunk. Szépen lassan megindultam Harmat felé, aki amúgy a célpont volt, s aztán Katty is megindult utánam. A lovam - oh, "A lovam"... milyen régóta vártam már, hogy használhassam ezt a kifejezést.. És most végre, megtehetem, hiszen Harmatot kaptam egy teljes hétre - érdeklődve emelte fel a fejét, én meg szokásomhoz híven odanyújtottam neki az öklöm, hadd szaglássza meg, csakhogy elraktározhassa magának az én jellegzetes illatom. Meg is tette, amire számítottam, majd megrázta édes fejét. Elmosolyodtam - nem mintha eddig nem tettem volna - rajta, megfogtam az orrát, s a homlokára nyomtam egy nagy puszit. Már most, a kezdetek kezdetén imádtam. Pedig valamilyen szinten még el sem kezdődött a tábor - na jó, valamilyen értelemben persze, hogy már elkezdődött, de akkor is -. Ahogy végigmértem, néztem a feje formáját, az izomzatát, a méretét, magát a lovat teljes alakjában, az tűnt fel, hogy nem hasonlít egyetlen-egy tisztavérű lóhoz sem, így arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg keverék, ezért Katty felé fordítottam a fejem.
- Milyen fajtájú is Harmat? - tettem fel a kérdést érdeklődve.
Ő éppen Fantom fejét vakargatta nagyban, amikor rám emelte a tekintetét és mosolyogva válaszolt.
- Holsteini és arab keverék. - válaszolta kedves hangon.
Utána én még elmormogtam párszor magamban ugyanezt - hogy milyen fajtákból kereszteződött -, csak hogy elraktározzam. Közben nagyban dögönyöztem az üstöke környékét, amit láthatóan élvezett. Ebből az állapotból Katty hangja zökkentett ki, amikor hozzátett az előző mondandójához még egy mondatot.
- Rakd csak rá a kötőféket, kivezetjük a mosóra! - mondta kedvesen.
Ahogy ezt kimondta, én bólintottam egyet, ezzel a tudtára adva, hogy megértettem. Feltettem a fejére a kötőféket, és már rá is akartam akasztani a vezetőszárat, amikor eszembe jutott valami elképesztő ötlet. Ha már úgyis a mosóra igyekszünk, Katty ügyes lovagló módszerét alkalmazva, Harmat nyakába akasztottam a vezetőszárat és egy hirtelen mozdulattal fellendültem a hátára. Menetirányba fordítottam a kancát, majd még egy mondat erejéig visszafordítottam a fejem Katty felé.
- A mosón találkozunk! - egy kaján mosolyt villantva felé, aztán meg is indítottam Harmatot ügetésbe, majd vágtába.
Egy pillanatig láttam rajta, hogy hirtelen érte, de aztán szemem sarkából láttam, hogy Pirkadat hátára ugrott, a többi meg már kikövetkeztethető. Kihúztam magam, egy pillanatra lehunytam a szemem, és ismét úgy éreztem, repülök. Az a szabad érzés, az a légiesség, az a könnyedség, és főleg, az a feltétlen szeretet, ami ilyenkor körülölelt és körbe lengett, megadta nekem az életkedvet, minden alkalommal. Felnyitottam a szemem, és láttam, egyre csak közeledünk a legelő végéhez, de még volt időm élvezni a lovaglást Harmat hátán. Mint aki pontosan tudja, mire gondolok és mit érzek, egyetértően felhorkantott. Aztán egy boldog kurjantás szakított ki ebből a felhőtlen örömből. Hátrafordítottam a fejem, és láttam Katty, valamint Pirkadat közeledő alakját. Elmosolyodtam rajta, láttam szemében a komolytalan versenyszellemet, ami tovább fűtötte bennem a lángot, sarkammal még gyorsabb iramra ösztönöztem Harmatot, de sajnos ez sem volt elég Pirkadattal és lovasával szemben. Pár másodperc alatt leköröztek, de mi sem maradtunk le nagyon tőlük. Mire odaértünk a karámfához, Katty már hagyta dolgára menni szeretett lovát, s egy elégedett mosollyal várt be engem, és kancámat. Lehet, hogy rosszul fogalmaztam? Talán Katty ezt kihívásnak vette? Mindegy, sebaj. Ahogy láttam arcán azt a mosolyt, nekem is mosolyognom kellett. Lecsúsztam Harmat hátáról, a vezetőszárat pedig a kötőfékére akasztottam, majd az oldalának dőlve Kattyre néztem.
- Szép volt. - néztem rá somolyogva. - De ne hidd, hogy ezt Harmattal csakúgy elfogadjuk! - egy kaján mosoly jelent meg az arcomon, hiszen mondandóm lényege csakis annyi volt, hogy egyszer még visszavágunk, és akkor biztos nem hagyjuk őket nyerni, de ezt nem részleteztem, hisz tudom, hogy megértette.
Elindultunk a mosóhoz, ott pedig kiadta az "utasításokat".
- A többiek is mindjárt kint lesznek. Ha szeretnéd, nyugodtan lecsutakolhatod, meg felszerelheted. Bent a nyergesben mindent megtalálsz. - mosolygott kedvesen. - Addig én közelebb csalogatom a lovakat! - ezzel be is fejezte, és indult a dolgára, akárcsak én.
Harmatot - csak a biztonság kedvéért - kikötöttem, amíg bementem a nyergesbe a csutakolóeszközökért, illetve a felszereléséért. Ahogy beléptem, szinte azonnal megtaláltam, amit kerestem, a szerszámait pedig még könnyebben, hiszen az összes ló neve ki volt írva - így Harmaté is. Kihoztam mindent, ami kellett, lepakoltam, majd elkezdtem "kidörzsölni" a szőréből a port, elhalt szőrszálakat, és egyéb piszkot. Utána mindezt lehúztam a testéről, és máris szép tiszta volt. Ez után még kifésültem a sörényét és a farkát, s már készen is állt. Gyönyörű volt. Egy percig csak álltam és bámultam. Olyan jó látvány volt, hogy nem tudtam betelni vele. Végül, nagy nehezen eljutottam a kantárig. A vállamra akasztottam, aztán levettem Harmat fejéről a kötőféket. A zablát sikeresen elsőre be tudtam tenni a szájába, így egyből fel is tehettem rá a kantárt. Így jöhetett a nyeregalátét, majd a nyereg. Mikor ezeket felraktam rá, mellé álltam, "lemértem", és beállítottam a kengyel hosszát. Ezzel gyorsan meg is voltam. Előrébb léptem, megfogtam a kantár szárát, és magamhoz öleltem a fejét. Tekintetem közben Kattyre terelődött, aki épp most lépett ki a nyergesből egy halom felszereléssel.
- Nyugodtan menj be a homokos pályára, lépjetek bemelegítésképpen, mert Ang eléggé meg fog mozgatni benneteket. Én egy pillanat, és jövök. - ahogy befejezte, el is fordult, és megindult a legelő felé. Szegény Katty, rosszabb volt, mint egy málhás ló - na tessék, mindjárt egy lovas hasonlat.. hát igen ez vagyok én -, és az első dolgom lett volna segíteni neki, de mivel kiadta a feladatot, én ezt teljesíteni is akartam. Elindultam hát a homokos pálya felé, Harmattal a jobb oldalamon, hogy megtegyük, amit Katty kért, mégpedig a bemelegítést.
Amikor végre odaértünk, kinyitottam az ajtót, közben bevezettem lovamat, majd magunk után becsuktam a tárgyat. Nem gondolkoztam egy percig sem, bal lábam a kengyelbe helyeztem, felnyomtam magam és szépen elhelyezkedtem a nyeregben. Amikor mindketten készen álltunk, sarkammal megböktem az oldalát, ezzel megindítva őt. Az egész pályát körbejárva kezdtünk el lépdelni, illetve bemelegíteni. Én nyújtó gyakorlatokat végeztem, amiket régen szoktam, amikor még aktívan lovagoltam. A nyújtásokat felső-, és alsótestre egyaránt csináltam. Koncentráltam, és élveztem minden percet, amit itt töltöttem, illetve a lovaglás szenvedélyét. Csak a szemem sarkából vettem észre, hogy valaki közeledik. Amikor odanéztem, láttam, hogy Katty az. Azt hittem, felül a karámfára, és onnan figyel majd, de nem így történt. Átbújt köztük és tovább jött, egészen be, a pálya közepére. A vártnál kicsit hamarabb meg is szólalt.
- Harmat, egy nagyon jó kis ló, bár néha vannak érdekes dolgai. Bent jófej lesz, az biztos, terepen meg csak annyi, hogy figyelj oda rá. Elég puha szája van, meg ugye jó, ütemes jármódjai. - mondta el azt, ami úgy nagyjából a drága kancámat jellemzi.
Ahogy Kattyt hallgattam, a távolban, a ház felől egy alakot láttam közeledni, s ahogy felnéztem, Ben alakját véltem felfedezni, mögötte pedig az összes táborlakót. A kisfiú gyorsan közeledett, majd mikor közelebb ért, lelassított, s végül bejött Katty mellé.
- Jönnek a többiek is. Criss meg elment Hercegért, hogy tudjon kivel jönni terepre. - hadarta el egy levegővel, majd épp indulni készült, amikor Katty még megállította.
Próbáltam figyelni arra, mit beszélgetnek, de a pálya egy távolabbi pontján lovagoltam épp, így nem hallhattam őket. Majd mikor kicsit közelebb értem hozzá, rám nézett és megszólalt.
- Hamarosan jönnek a többiek is. Megint két csapatra oszlunk. Az egyik lovagol, a másik meg pihen és beszélget egyet itt kint a levegőn, aztán úgy egy óra elteltével cserélünk. Mi kezdünk! - amint befejezte, én egy ,,Oké!" elhangoztatásával tudattam vele, hogy megértettem a tájékoztatóját.
Ahogy a kis csapatra néztem, láttam, ahogy ketté vált. Emmáék leheveredtek egy plédre, a mi csapatunk meg elindult a nyergesbe a felszerelésekért, utána pedig a legelőre a lovakért.
Amikor úgy éreztem, hogy már eléggé bemelegettünk, kipróbáltuk Harmattal először csak a könnyű ügetést. Könnyen vette a váltást, elsőre reagált a mozdulataimra, pedig szinte még le sem adtam őket. Nagyon jól ment alattam, és ahogy Katty is mondta, valóban tapasztaltam, hogy tényleg puha szája van. Egyszer sem volt szükség arra, hogy "kitépjem" a zablát a szájából, a kantár szárát is alig kellett meghúznom jobb, vagy épp bal oldalra, mert egyből vette az adásokat, sőt többnyire elég volt a sarkammal kicsit megböknöm, és már tudta, mit szeretnék tőle. Amikor láttam, hogy ez remekül megy, és nagyon jó az összhang köztünk, nyeregben maradtam, és kipróbáltam a tanügetést a kanca hátán. Ez is fantasztikusan ment, aminek nagyon örültem. Annyira jó, hogy olyan lovat kaptam, akivel gondtalanul együtt tudok dolgozni, illetve ő is velem, és a kapcsolat is megvan köztünk, aminek meg kell lennie ló és lovasa közt. Éreztem, hogy ez is könnyedén megy nekünk, így nem aggódtam a továbbiak miatt sem. Eszembe jutott, hogy rajtam kívül még vannak itt egypáran, szóval felkaptam a fejem, és a mosó felé néztem. Láttam, hogy lassacskán mindenki végez a lova csutakolásával és felszerszámozásával. Leléptettem Harmatot, majd befordítottam a pálya közepére, Katty mellé. Ahogy megláttuk a közeledő "tömeget", élén Angellel, a lány elhagyta a pálya területét, én meg izgatottan vártam az elkövetkezendő perceket. A kék csapat összes tagja beözönlött a homokos terepre, majd Ang irányításával megkezdődött a várva-várt első óra. Öt perces lépés után elkezdte magyarázni, hogyan kell egy lovat összeszedni, szabályosan meghajlítani, magyarul elkezdte mondani a díjlovaglás alapjait. Sosem értettem hozzá, mivel apa nekem legfőkébb a helyes lovaglást akarta megtanítani, aztán utána jöhettek volna az ugrató órák, de annak is csak az alapjait kaphattam meg, a többire már nem volt lehetőségem. Na de, nem gond, ha ezt is tudom, nem igaz?! Minél több dolgot tanulok meg, annál jobb lovas lehetek, ami pedig a célom. Mindenről, amiről most itt szót ejtett Ang, arról talán életemben most hallottam először - ami persze érthető egy bizonyos szempontból -, de ennek ellenére próbáltam eleget tenni a feladatoknak, és többnyire sikerült is, de hát tökéletes én sem vagyok. Miután az alapok már nagyjából mindenkinek mentek, jöhetett egy kis ügetés átlókkal, hajlításokkal. Nem mondom, hogy hiba nélkül csináltam végig, mert ez így nem volna igaz, de a vártnál jobban teljesítettem, ahhoz képest, hogy életemben talán most csináltam először. Csodáltam Ang ügyességét, hogy egyszerre tud figyelni öt gyerekre, hogyan lovagol, mit csinál jól, vagy épp rosszul, min javított, és még min kell javítania. Szólt azért, ha valaki nem jól ült, nem állította az öklét, ha a ló feje túlságosan fent volt, vagy ha a homlokvonala túlságosan bentebb volt a függőlegesnél. Nem értettem ezekben a hibákat, amíg nem láttam, hogy az illető mit csinált, majd min javított. Nekem is volt pár hibám, na jó, sok hibám.. De igyekeztem úgy csinálni, ahogy kellett, és azt, amire a "oktató" felhívta a figyelmem. Amikor már mindenkinek ment legalább annyira, hogy csak pár hibája volt néha-néha, következett a tanügetés. Ez volt az, ami az eddigiekhez képest a legjobban ment. Néha pattogtam egy keveset, de amúgy nem volt gondom vele. S végül, az óra utolsó pár percében következett a vágta. Mivel hogy a tanügetés egész jól ment, ezzel sem volt különösebb bajom, hisz az ülés ugyanaz, csak a ló mozgását kellett követnem, és még inkább tartanom magam.
És végszóra, mikor pont sikerült gyönyörűen ülnöm a lovon, vége volt az "edzésnek". Minimum egy óra elteltét éreztem, úgy megdolgoztatott Angel. Mikor mindannyian megálltunk szeretett lovunkkal, mindenki nyögve, halkan szitkozódva csúszott le a nyeregből - köztük én is -, alig bírtunk mozogni az izomláztól. ~ Ha most ilyen szörnyen fáj, mi lesz az elkövetkezendő napokban..? ~ szörnyedtem el, mikor ez végig futott az agyamon. Lovunk mellett topogva sétáltunk ki a karámkapun, ahol is Katty várt ránk egy elégedett mosollyal. Viszonoztam a mosolyát, bár eléggé az arcomra kellett erőltetnem, ugyanis mindenemben éreztem Angel feladatait, de ennek ellenére tudtam, hogy egész testem ezt a kiadós órát várta már évek óta.
Csapatvezetőnk mellém állt, és úgy jött velünk egész a legelőig.
- A nyerget hagyjátok fent, a kantárt meg cseréljétek ki kötőfékre, mert amint a másik csoport is végez, kimegyünk terepre! - figyelmeztetett Katty.
Nagyon örültem ennek a hírnek, és azonnal meg is tettem, amire a "főnök" kért. Levettem Harmat fejéről a kantárt, magamhoz vettem a kötőféket, azt ráadtam, majd fogtam egy vezetőszárat és azt ráakasztottam az előbb "rászerelt" eszközre, s mikor mindezzel megvoltam, kényelmesen az oldalának dőltem. Azonban nem hagyhattam, hogy elfoglalják az egész plédet, így nagy csókot nyomva kancám nóziára, elindultam a csapat felé - hogy tiszta legyen, nem kötöttem ki, tudtam, hogy úgyse megy el. Nagy mosollyal arrébb lökdöstem a terpeszkedő Dominik lábait, hogy én is odaférjek, majd egy hirtelen lendülettel a plédre huppantam, min barátom csak kuncogott halkan, mire én egy óvatos mozdulattal lekevertem neki egyet, hogy éreztessem vele, annyira nem volt vicces, de aztán a komoly és sértett arcot leváltottam egy édes vigyorra, majd neki dőltem, és arra gondoltam, milyen szerencsés is vagyok mellette, illetve, hogy ő van nekem. Nagyon szeretem, és soha már nem akarom nélküle élni az életem.
Végig néztem a fáradt csapaton, mindenki teljesen kész volt már most, pedig még jóformán el sem kezdődtek a programok. Tekintetem és figyelmem a legfiatalabb táborlakóra, Reinára terelődött, persze nem bámultam, az illetlenség, de azért óvatosan, jól végig mértem magamnak. Tippem szerint nem lehetett tizenkét, tizenhárom évesnél idősebb, elég gyermeteg arca volt, és a kis szeplői még inkább ezt a hatást keltették bennem. Méz szőke haja és méz színű szeme csak úgy ragyogott a napfényben, és véleményem szerint nagyon jól állt neki. Alkatában semmi extrát nem láttam, korához mérten átlagos magasság jellemezte. A vele hevesen beszélgető Mark nagyon kedves volt a lánnyal, bár feltűnt, hogy szívesebben hallgatott, mint beszélt, de ha mégis Reinához szólt, akkor hallani lehetett hangjában a békét, barátságot és a félénkséget. Viszont nem csak belsőre, külsőre is elmondható róla a kedves, helyes arc, gyönyörű kék szemei voltak, amik gyémántként csillogtak a Nap sugarainak hatására. Barna haja jól állt neki, főleg szemei színéhez illett nagyon. Nem az a kreolos bőre volt, sokkal világosabb illette, akárcsak testvérének. Na igen.. Mikel. Valahogy nagyon ellenszenves számomra az a fiú, és amikor a közelemben van, akkor is, szinte tapintható a feszültség a levegőben. Nem tudom, de nem szimpatikus, pedig nem vagyok az az előítéletes ember, de őt mégse tudom elviselni a közelemben. A tábor szinte még el se kezdődött, de máris van valaki, aki elviselhetetlen lesz. Hurrá. De eddig hol is tartottam? Ja, igen. Az emberek jellemzésénél, hogy raktározzam magamnak, ki, hogy, merre, meddig. Nos, Mikel igazából külsőre szakasztott mása Marknak, csak neki nem kék, hanem borostyán zöld szemei vannak, amik gyönyörűek, akarom mondani.. Khm.. Szóval, igen. Viszont, mint emberre, azt tudnám mondani, hogy szöges ellentetje a testvérének. Sajnos. De nem tudok vele mit kezdeni, és.. Igazából nem is akarok. Inkább figyelmen kívül hagyom, amennyire és ameddig csak lehet.
- Tegyél le! Most! Katty! Tegyél le! - szakított ki a gondolataimból egy ordító lány nevető hangja, s mikor abba az irányba fordultam megállapítottam, hogy Emma a hang tulajdonosa.
Igen, ez volt a kevésbé érdekes, a valódi újdonság, hogy Katty hátán rúgkapálózva tette mindezt, a csapatvezetőnk viszont nem volt hajlandó letenni, inkább barátnőjére nem is figyelve felénk fordult.
- Nos, most van egy órás szabadprogramotok! Azzal töltitek, amivel akarjátok, csak ne hagyjátok el a telket! Egy óra múlva itt találkozunk! - mondta mosolyogva és amint befejezte, megindult a mosó felé.
Csak bámultam utánuk érdekes tekintettel. Nos, hogy tiszta legyen, "érdekes tekintet" alatt olyat értek, amilyennel az igazi, ám lökött barátokra szoktam nézni. Még kiszűrtem a közelből egy üvöltött mondatot:
- Eszement! Te nem vagy normális! - röhögött kifulladva.. Emma. ~ Igen, ő volt az. ~ mosolyognom kellett rajtuk, de persze, csak mert annyira jó látni, hogy vannak még igaz emberek és barátok a világban, és ez olyan jó érzés.
Aztán.. Lassan kezdtem feldolgozni, mit is mondott Katty.. De hisz.. Azt mondta terepre megyünk! Felvisítottam örömömben, talán túl hangosan is, de ez most nem is érdekelt, felpattantam - ahogy látszott, Dominik fel se fogta, talán elbóbiskolt, de mindegy is -, és odarohantam Harmathoz, akinek egy hatalmas puszit nyomtam az orrára, majd jó szorosan magamhoz öleltem a fejét, aztán gügyöktem neki egy hosszasat. - Jaj de jó kicsim, végre! Kimegyünk terepre és én veled fogok menni, csakis veled! - súgtam ezt és még sok hasonlót a fülébe, miközben ezen érzékszervének tövét vakargattam, ami olyan jó érzés volt számára, hogy kis híján elaludt.
Ebből a csodaszép állapotból az szakított ki, hogy valaki egy jó nagyot taszított rajtam, és Harmat szőrébe fúródott még a fejem is. Ahogy az illető után néztem, Mikelt véltem felfedezni ebben a szemtelen személyben, miközben egy kaján mosolyt villantott felém. ~ Na ebből elég! ~ láttam, hogy Dominik fel sem fogja a külvilágot, nincs talán ébren sem, úgyhogy Mikel után léptem, a vállába markoltam és magam felé fordítottam.
- Elmondanád mi bajod velem? - kérdeztem idegesen.
- Nem tűnt még fel, hogy semmi? Épp ez a te bajod. Hogy hibátlan vagy. - mondatai közben ráfogott az államra, s mikor befejezte, kirántottam a fejem a szorításából.
- Utállak! - jelentettem ki határozottan, de ugyanakkor idegesen, és visszaindultam Harmathoz, de még utánam szólt.
- Majd meglátjuk! - halkan felnevetett, majd elment.
Odabújtam Harmathoz, de ő elhúzta a fejét és felhorkantott. - Bocsi kicsim. Csak felrántott az az idegesítő kölyök.. De mindegy. Nyugtass meg légyszi. - mondtam egyre halkuló hangon, majd újra hozzábújtam, ekkor már engedte, és a fejével magához szorított. Annyira imádom!
Már, nem is tudom, mennyi idő telhetett el, úgy negyed, vagy fél óra..?! Inkább fél, és hirtelen paták dobbanására lettem figyelmes. Bár, ahogy észrevettem, Harmat is felfigyelt rá. Forgatni kezdte füleit, majd picivel később, amikor meglátta, hogy én Kattyék lovaglását nézem, hátrafordította fejét, az enyémet "lecsapva" a helyéről. Valahogy éreztem mit akar, és ezt igazolta is a türelmetlen kapargálása, toporzékolása, viszont, én akármennyire is szerettem volna, fáradt voltam és pihenni akartam, hogy majd bírjam terepen is. A szemébe néztem, és hirtelen rossz érzés fogott el, s mint kiderült, nem véletlenül. Lehajolt előttem, mintha legelni akarna, de láttam, hogy mégsem teszi, én meg csak értetlenül álltam előtte, mire ő felcsapta a fejét a két lábam közé, ezzel fellökve a hátára. Mondanom se kell milyen kellemetlen volt ez, több szempontból is. Egy, hogy ezt vajon kik és hányan láthatták, de persze, hogy az egész csapatom, és csak úgy szakadtak a röhögéstől, Dominikkal együtt - azaz igen, felébredt, de amit egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy mégis miért? Inkább jött volna oda segíteni, de á, ő nem -, és kettő, baromira fájt. Az is, amikor és ahogy feldobott, meg utána az is, hogy mekkorát koppant a fejem, meg az egész felső testem a nyergen. De ami ezek után következett, az volt csak az esemény! Mivel hogy én nagyon okosan nem kötöttem ki, hisz "Úgyis itt vagyok vele, ugyan minek?!", ezért szépen megfordult, eközben is alig bírtam magam megtartani, majd egyből vágtában megindult. Nem túlzok, ha azt mondom, halálfélelmem volt. Nagy nehezen felültem egyszer-kétszer, de még ekkor is a menetiránynak háttal voltam, aztán újra összeestem, esélyem se volt normálisan nyeregbe ülni. Arra lettem figyelmes, hogy lassan utolértük a lányokat. Rájuk se mertem nézni, féltem a reakciójuktól, de főleg Kattyétől. A másik meg, hogy igazából nem is tudtam arra fordítani a fejem, mert már az kizökkentett volna az egyensúlyozásból.
Hirtelen azt vettem észre, hogy Katty Pirkadat hátán "terelni" kezdett minket, majd elénk kerültek, aztán közvetlen előttünk lassítani kezdtek. Harmat ugyan próbálta "megmentőinket" kikerülni - ami feltételezem csak a játék kedvéért volt -, de Pirkadat mindig úgy korrigált, hogy előttünk maradt, így hamar ügetésre, majd lépésre váltottunk, s végül megálltunk. Kifújtam magam, fel kellett dolgoznom azt a bizonyos halálfélelmet, majd lassan felültem, áttettem egyik, aztán másik lábam a jobb oldalra - ami Harmatnak igazából a bal oldala, de számomra az akkor jobb volt -, átemeltem lovam nyaka felett a jobb lábamat, így végre megfordultam a nyeregben - merthogy Harmat ügyes produkciója miatt végig a menetiránynak háttal ültem -, eltűrtem az arcomból a hajamat kezeim segítségével, majd egy sóhaj után Katty felé fordultam.
- Huh, Katty, megmentetted az életem, köszönöm neked. - mondtam kissé megkönnyebbültebben. - És persze neked is köszönöm Pirkadat. - halványan rámosolyogtam, de jobban nem is tudtam volna, most kezdett még csak lemenni rólam a feszültség. - Azt hiszem, játszani akart a virgonc.. - nagyon haragudni akartam rá, de csak egy erős paskolásra voltam képes.
Őt bántani, vagy mérges lenni rá? Képtelenség. Eléggé elszégyelltem magam, mert tudtam, ez miattam történt, ugyanis meggondolatlan voltam, hogy nem kötöttem ki a patásomat, amikor megtehettem volna, és akkor ez sem történt volna meg. No meg, az is nagyon bántott, hogy őket is megzavartam, amit jelenleg a legkevésbé sem akartam. Nem is beszélve arról, hogy ezt vajon kik és hányan láthatták.
Közben Emma is mellénk ért ügetésben, majd érdeklődni kezdett irányomba.
- Jól vagy? - tudakolta meg.
- Ahh, igen, azt hiszem, bár eléggé megijedtem. - mondtam, majd mondatomat egy kisebb sóhajjal toldottam meg. - Köszönöm a segítséget. - próbáltam mosolyogni, de még nem nagyon ment a történtek után. - Akkor.. Nem is zavarnék. - szégyellve magamat, lehajtott fejjel, visszafordítottam Harmatot a többiek felé, és lépésben elindítottam. Most már csak a többiek miatt aggódok, hogy mit fognak szólni ehhez. Hjajj, milyen hülye vagyok.
- Várj! Megkérhetnélek valamire? - szólt utánam Katty.
Előre féltem, mit szeretne, ezek után, de nem haboztam a válasszal.
- Öm.. Persze, mondd csak! - fordítottam vissza Harmatot feléjük.
- Először is legközelebb jobban, vigyázz! - mondta egy mosollyal az arcán, ami ugyan megnyugtatott, de mégis elpirultam egy kissé, mire lehajtottam a fejem, majd egy halvány mosolygással visszanéztem rá, és bólintottam, mindez megtörtént a másodperc törtrésze alatt. - Másodszor pedig, szeretnélek megkérni, hogy miután kikötötted Harmatot, állj be abba a sarokba, - mutatott a legelő istállóhoz közelebbi falának lektávolabbi sarkára - és majd mondd meg, melyikünk ért be hamarabb! - bár kicsit értetlen tekintettel néztem rá, mégis kaján mosoly ült az arcomra, viszont nem csak nekem.
Katty egy ravasz vigyorral ránézett Emmára, aki mosolyogva forgatta a szemét, majd hozzá is szólt.
- Nem tudsz veszíteni! - nevetett fel kisértetiesen.
Aztán barátnőjének mondatával különösebbül nem foglalkozva, felém fordult, valószínűleg a válaszomra várt.
- Hát legyen. Sok sikert! - mondtam felvidulva, majd menetirányba fordítva Harmatot, megindultunk.
Vágtában haladtunk a karám vége felé. Amikor a karámfához értünk, nem foglalkoztam a többiekkel - egyelőre nem -, csak kikötöttem Harmatot, jó szorosan, és aztán oda álltam, ahova Katty mondta. Felemeltem két kezem - és igen, biztos vagyok benne, hogy értették, miért tettem -, majd mikor hirtelen leengedtem, jelet adtam az indulásra, ők pedig először mindketten megtettek egy-egy ugyan akkora kört lassú vágtában, ellentétes kézre, majd amikor felém beálltak, nagy lendülettel neki iramodtak, én meg csak rájuk koncentráltam, melyikük ér be előbb. Nem teketóriázott egyikük sem, azonban láthatóan Csodának sokkal jobban sikerült a rajt, de még így is fel tudott zárkózni Katty, Pirkadattal. Láttam, hogy mindannyian beleadnak mindent, ilyen szempontból elég komolyan vették ezt a kis versenyt. Alig telt el pár másodperc, már itt is voltak, és csak úgy elsuhantak mellettem, de még így is sikerült észrevennem, ki ért be előbb. Gyorsan visszavették a lovakat ügetésbe, majd lépésbe és hozzám léptettek, kíváncsi tekintetekkel, hogy ki is nyerte ezt a kis - mint kiderült - visszavágót.
- Hű, kis híján, de a nyerteees... - direkt húztam az agyukat, jaj annyira gonosz vagyok - Emma, Csoda hátán! De csak egy méterrel értél be előbb, úgyhogy szép volt! Ügyesek voltatok! - mosolyogtam, majd nevetve megtapsoltam őket.
Láttam Katty arcán egy picike csalódottságot, de tudtam, hogy nem kell sajnálni, nincs úgy isten igazából elszontyolodva. Emma arcára egy diadalmas mosoly ült, barátnője meg csak a nyelvét nyújtotta rá, mire mindhárman felnevettünk. Annyira jó volt nézni őket, ahogy viszonyulnak egymáshoz, illetve, ahogy viselkednek egymással, nevetnem kell rajtuk - persze csakis jó értelemben -, s most sem volt másképp. Katty megköszönte a segítségem, én persze szívesen tettem mindezt, főleg a történtek után.
Miután ők elmentek még kicsit lovagolni, visszaindultam a pléden heverőkhöz. Mindenki letámadott - köztük főleg Dominik -, hogy jól vagyok-e, nem sérültem-e meg, én meg csak mondtam és mondtam nekik, hogy semmi bajom. Amikor mindenki megbizonyosodott róla, hogy nem történt bajom, már csak a sztori viccesebb részéről beszéltünk. Volt olyan, amin muszáj volt nevetnem, valami miatt meg néha tettetetten megsértődtem, de végül mindig megadtam magam és velük együtt nevettem. Jó volt érezni, hogy már az első napon így viszonyulnak hozzám, és így aggódnak értem, pedig csak pár órája találkoztunk először.
Hamarosan, a szemem sarkából egy éppen most megálló alakot véltem felfedezni, így azonnal arra is fordítottam a fejem és a figyelmem. Katty volt, aki azonnal hozzánk is szólt.
- Mivel a másik csapat is végzett itt az ideje elkezdeni kantározni. Itt találkozunk öt perc múlva! - adta ki az utasítást csapata számára, mire mindenki - velem egyetemben - felpattant, hogy teljesítse csapatvezetőnk kérését. Kezembe vettem Harmat kantárát, hüvelyk- és mutató ujjammal a szájába nyúltam, ennek hatására ő kinyitotta azt, így egyből be is tehettem a zablát a megfelelő helyre, a fejére meg már könnyedén felhúztam az eszköz további részét. Elsők között végeztem, persze tudom, ez nem verseny, csak úgy megjegyeztem. Amíg megvártunk mindenkit, hogy felkantározza lovát, Harmattal voltam elfoglalva, neki dörmögtem. - Aztán okos legyél nekem, jó?! Nem szeretnék balhét, légy okos, rendben?! - motyogtam hozzá. Aztán.. Kiszakított valami ebből az elmélyült kapcsolatból. Dominik finom érintésére lettem figyelmes.
- Hogy vagy? - kérdezte mosolyogva, bár szeme aggodalmat tükrözött.
- Most jól, köszönöm. - mosolyogtam rá, de mikor visszafordultam lovam felé, eszembe jutott minden.
Anya, az, hogy mit teszek, ráadásul a tudta nélkül, meg minden egyéb. De próbáltam nem erre koncentrálni, hanem arra, hogy miért teszem, és ami jó itt. Vagyis minden egyéb másra, csak nem erre.
- Mindenki készen van? - riasztott fel Angel hangja, s kérdésére szinte egyszerre bólintottunk. - Akkor nyeregbe! - adta ki az utasítást.
Még csak most jutott el a tudatomig, hogy: "Igen! A táborban vagyok! A táborban! És elkezdődtek a programok! Most pedig terepre megyünk!" - a felismerés, vagy inkább megvilágosodás nagyot koppant, és egyben fantasztikus érzéssel töltött el. Így indultam hát útnak a csapattal, és már most imádott lovammal.
2. Rész
Felpattantam Harmat hátára, és elhelyezkedtem. Amikor mindenki megtette ugyanezt, Ang kiadta a parancsot az indulásra. Ezt vártam egész nap! Végre indulunk terepre. Így az egyelőre még rendezetlen sor lépésben indult meg. Nem kellett sok idő, mire mindenki párokba szerveződött. Én természetesen Dominik mellett kezdtem el lovagolni, a sor végén, amit Katty, Emma és Criss zárt, lovaikkal. Eleinte szó nélkül haladtunk egymás mellett párommal, mert én csak élveztem a helyet, a lovagást, a társaságot, és még sorolhatnám - mert lenne mit -.
Ahogy kezdtem belemélyülni lovam egyenletes és kényelmes jármódjába, csak arra lettem figyelmes, hogy halkan, majd hangosabban kimondták a nevem. Felkaptam a fejem és rájöttem, Dominik szólongat, hogy Ang megadta az engedélyt az ügetésre. Megráztam magam, hogy magamhoz térjek - és nem, á, kicsit se néztek hülyének mögöttem, illetve mellettem -, aztán picit megböktem Harmat oldalát, ezzel "kérve" tőle a szaporább lépteket, vagyis az ügetést.
Nem folyamatos, szavatos beszéd folyt Dominik és köztem, így néha akaratlanul is meghallottam, amiről Kattyék beszélgettek, és illetlenségnek tartottam volna hallgatózni, de ha csend volt Dominik és köztem, ígyis-úgyis, őket hallani fogom. Amikor Emma felhozta - hosszáteszem, nem egyszer - korábbi győzelmét, mindig mosolyognom kellett. A többi témájukhoz semmit nem tudtam gondolatban hozzáfűzni magamban, hogy értelmezzem, de hát ez érthető is volt. Végül Dominik törte meg mindig a csendet, s igazából csak ő beszélt, én meg nagyokat bólogattam, de jó is volt így, nem zavart, sőt élveztem, hogy nem kell azon agyalnom, mit mondjak vagy válaszoljak, hanem csak élvezhettem a "szabad" lovaglást, ami egyszerűen fantasztikus volt. Az, hogy ezt tehetem, olyan.. ajj, nincs rá szó, hogy kifejezzem ezt az egyre fokozódó érzést.
Már vagy egy tíz perce ügethettünk, amikor Ang úgy döntött, hogy jöhet a vágta szakasz, aminek nagyon-nagyon megörültem, és csak azt vettem észre, hogy valakivel egyszerre mondtam ki halkan egy "Végre!" szócskát. Mint később rájöttem, Crissel mondtam egy időben, a szemem sarkából pedig láttam Dominikon, hogy nem tetszett neki, de azt is, hogy nem foglalkozott vele sokáig. Én meg szokás szerint már csak mosolyogtam a helyzeten. Nagyon élveztem a lovaglást, felszabadító érzés volt ez az egész. A fejem kiürült, nem gondoltam semmire, csak az érzelmek tengere kavargott bennem, de egyikre sem koncentrátam rá, így tudtam igazán élvezni az egészet. Annyira elkalandoztam, hogy fel sem tűnt, ha valaki szólt hozzám, vagy hasonló. Így mikor "magamhoz tértem", kicsit körbe is néztem, hogy valaki nem szólongat-e.
A fordulót mindenki tökéletesen vette, senki nem maradt, vagy szakadt le. Nem mentünk túl gyors iramot, inkább kényelmeset és biztonságosat, viszont elég hosszú ideig. Csak akkor vettük fel a lovakat lépésbe, amikor megérkeztünk a bekötőre.
Hamarosan arra eszméltem fel, hogy előttem mindenki lassul, valakik - hozzáteszem, főleg elől - pedig már meg is álltak. Angel állt meg legelöl és megvárta, míg mindenki köré gyűlik, majd, amint mindannyian elhallgattunk, beszélni kezdett.
- Ahol most vagyunk, az egy régóta nem használt, de felújított tereppálya. Fennhagytunk pár ugrást. Mindenkit arra kérek, hogy csak akkor ugrasson, ha tud is! Párosával fogtok menni, de vigyázzatok egymásra, és semmiképp ne legyen belőle verseny! Az első páros Katty és Emma lesz. Nem kell végigmenni az egész pályán, ahol a lányok megállnak ott várjatok be mindenkit! Értettétek? - válaszul mindenki egy határozott igent hallatott, az első páros pedig előre állt, majd elindultak, lassú vágtát kérve lovuktól.
Egyre inkább élveztem ezt a programot, de persze, ki az aki nem?! Angel határozott szavai átjárták az egész testem, és tudtam, nem szabad túl sok mindent elvárnom magamtól, illetve nem többet, mint amire képes vagyok. Előttünk ment a Leaves pár - persze, ki más volna, mint Mark és Mikel.. jó, Mark kedves és kedvelem is, de Mikel.. pff. Amikor mi jöttünk Dominikkal, kicsit bántott, hogy ő szinte az összes akadályt vette, én meg csak a kisebb ugrásokat voltam képes megcsinálni, pedig az édesapám versenyről versenyre szerezte az első helyezéseket a díjugrató versenyein. De sajnos elkéstem a tanulással. Miért is kellett neki... Á, mindegy. Változtatni már úgysem tudok rajta, sem a múlton, bármennyire is szeretném őt visszakapni. Ennyit tudok, majd Dominiktól és az itteniektől többmindent megtanulok. Remélem. Lovam együttműködő volt, próbált mindent a legmegfelelőbben csinálni, úgy, ahogy nekem tetszik. Nagyon meg akart felelni nekem, ezt éreztem rajta, és csodálom is érte. Ilyen különleges lóval, illetve, bocsánat, lovakkal, nem mindig találkozik az ember, az ilyet meg kell becsülni.
Mikor vettük az akadályokat - azaz sajnos én nem mertem az összeset, csak a kisebbeket -, szépen, lassan felsorakoztunk, a lovak fújtatása alábbhagyott, lassan ők is kezdtek megnyugodni, és ez számomra is megnyugtató volt. Hátrafordítottam a fejem, és néztem a mögöttünk lévőket. Ang és Criss volt az utolsó, akik jöttek.
- Örülök, hogy mindenki a saját tudása szerint dolgozott! - szólalt meg Angel, ahogy megállította lovát. - Nos, most ismételten lenne egy kis meglepetésünk! Emma és Katty közösen úgy döntöttek, letesztelik magukat hosszútávú versenyben is. A pályán összesen tizenöt ugrást hagytunk fent, a hossza pedig 4,6 km. A lovak természetesen fel vannak rá készítve, így csak az ügyességükön múlik a dolog. Mi addig elmegyünk egy közeli kis kunyhóba és ott várjuk be őket, illetve onnan indul majd a verseny! - egy kis szünetet tartott, a lányokra nézett, majd újra felénk fordult. - Nos, akkor kövessetek! - és megindult lépésben, az imént említett kisház felé, velünk a nyomában. Igazán izgalmasnak hangzott az elkövetkezendő program, s miközben természetesen követtem Angelt meg a "kis" csapatot, végig Kattyéket figyeltem. Az adrenalin csak úgy száguldott az ereimben, és ez a felpörgető érzés csak erősödött bennem. Mikor odaértünk, mindenki leszállt lováról, és a kantár szárát megfogva figyelte a versenyezni készülő barátnőket. Nem akarok ezzel "kivételezni", mert persze, mindenki ezt mondja magáról, de mégis úgy gondolom, én vártam a legjobban. Nem tudom miért, de annyira megragadtak a lányok - de főleg Katty - személyisége, hogy nem tudtam tőlük elvonatkoztatni. Állandóan keresni akarom a társaságukat, és velük akarom tölteni minden időm - persze, mellettük Dominikkal és Crissel, de ez már részlet kérdése. Annyira vártam és izgultam, hogy egy jól eső hidegrázás is végigfutott a hátamon, amitől úgy megrázkódtam, hogy arra még Dominik is felfigyelt. - Jól vagy? - kérdezte aggódó tekintettel. Én csak egy "Persze, igen."-t válaszoltam, amit egy mosollyal zártam, így láthattam rajta a megkönnyebbülést, majd újra a pályán levő lányokra figyeltem.
Ahogy fokozódtak az izgalmak, úgy hatványozódott bennem az adrenalin szintje. ~ Egyre érdekesebb és érdekesebb lesz ez az egész. ~ futott végig az agyamon e gondolat. Mikor Angel a lányokhoz fordult, mindössze hangfoszlányokat hallottam, de az éppen elég volt nekem ahhoz, hogy összerakjam a képet a fejemben. Lényege a verseny, illetve a rajt volt. Aztán Angel elkiáltotta magát. - Rajt! - Emmának ismét jobban sikerült a rajt, de láttam, Katty sem akar nagyon lemaradni - pff, mintha lenne ilyen ember egy versenyen, hogy veszteni akarna. Viszont hiába léptem egyet, meg még egyet, végül mégis eltűntek a szemünk elől. Elszontyolodva sóhajtottam egy nagyot, majd a többiek után beléptem én is a kunyhóba. Az az igazi régies hatása volt, ami belengte az egész épületet, de mégis fel volt újítva, és ahogy a kettő találkozott... Nincs rá szó. Vagy talán ezek: kellemes és nyugodt. A fa jellegzetes illata lengte körbe az egész helyiséget, ami szintén nagyon jó érzést keltett bennem. Angel mindig ejtett nehány szót pár iratról, képről, vagy érdemről, de számomra minden hang elhalkult, amikor koncentráltam egy-egy papírra. Egyik érdekesebb volt a másiknál. Hirtelen egy fiatal, - el nem tudom dönteni, hogy kellemes vagy kellemetlen - hang zökkentett ki elmélyült gondolataimból. Ki más volt, mint Mikel. Hurrá.
- Mi jót olvasol? - kérdezte egy kaján mosollyal az arcán.
- Olyat, amit te nem.. - folytattam volna, de közbe vágott.
- Még nem! - majd le akart heveredni mellém, de én felugrottam törökülésből és úgy, hogy igazából senki ne figyeljen fel ránk, hozzászóltam.
- Oké, figyelj! Nem tudom ki vagy, vagy mit akarsz, de nem kérek belőle. Oké? Remélem érthető voltam. - szóltam határozott hangon, de nem hangosan, viszont még így is felfigyelt ránk Dominik, aki azonnal meg is indult felénk.
- Valami gond van? - kérdezte, miközben mellém állt, átkarolt és végigmérte Mikelt.
-Nem, nincs. - mondtuk szinte egyszerre az először érkezett fiúval, aztán ott is hagyott minket.
Dominik utánanézett, aki láthatóan meg tudta volna ölni szemeivel az imént elment fiút. Csak mikor eltávolodott tőlünk Mikel, utána fordult felém azzal az édes, aggódó tekinetével.
- Nem zavart nagyon, ugye? Nem jöttem későn? - simította végig az arcomat, aztán a vállamon hagyta nyugodni kezeit.
- Nem, semmi baj nincs, ne aggódj. - mosolyogtam rá édesen, majd puszit nyomtam az arcára.
Láttam, hogy mielőtt ezt megtettem volna, mondani akart valamit, de aztán mégsem tette, hanem elmosolyodott, és átölelt. Utána együtt kezdtük el olvasgatni az iratokat, régi újságokat és egyebeket. Néha csatlakozott hozzánk egy-egy csapat- vagy tábortársunk, de végül mindig kettesben maradtunk, ami persze kicsit sem volt baj - ugyan miért lett volna.
Lassan fél órája már, hogy elmentek Kattyék - na jó, ez így erős túlzás, de, na -, én éppen felálltam, hogy levegyek egy iratot a polcról, amikor az ablakon keresztül mozgó.. hát.. Valamiket vettem észre, és ahogy próbáltam rájuk fókuszálni, Katty és Emma, valamint lovaik sziluettjét véltem felfedezni a mozgó "alakokban".
- Megjöttek! - szóltam el magam a vártnál, vagy inkább a kelleténél hangosabban, és a papírokat félretéve kirohantam a kisház elé. Nagy izgalommal figyeltem, ki lesz a nyertes - persze ha, a már letudott akadályoktól eltekintünk. Láttam, hogy mindketten megnyomták itt, az utolsó métereknél. És végül ideértek. A nyertes pedig - amit visszavágóként is felfoghatnánk - Katty lett! Nem semmi. Mindenki tapsviharban tört ki, valószínűleg mindenki úgy élvezte, mint én. De én talán jobban. Na de, mindegy is.
Figyeltem minden mozdulatukat. Lovon ölelkezés. Milyen cuki! És tudnak veszíteni. Ez is olyan "nemes" dolog. Sajnos, a mai világban egyre kevesebb ember képes erre. Amikor odaértek hozzánk, melléjük álltam - csakhogy ne legyek útban -, és felnéztem rájuk.
- Ez eszméletlen volt! Pedig nem sokat láttam belőle, de akkor is! - mosolyogtam rájuk, és szinte üvöltöttem, bár mondjuk abban a hangzavarban szükség is volt rá. Szemeim csak úgy csillogtak, mint égen a csillagok.
Közben Ang is megérkezett és csillogó szemekkel nézett fel a lányokra, nem mondott semmit. Aztán Katty eljutott arra a pontra, hogy végülis minden gratulációt megköszönt, miközben hevesen paskolta fújtató lova nyakát.
Ezek után annyira felgyorsultak az események. Alig értek vissza a lányok, Angel már adta is ki a "parancsot" az indulásra, s indultunk is vissza. Vagy csak nekem tűnt így? Mindegy is. Ha indulunk, hát indulunk. Úgysincs vége itt a programoknak, ennyi biztos. Mindenki szépen, kényelmesen elhelyezkedett lovának hátán, és visszaindultunk lépésben másfele. Talán egy rövidebb út? Végülis, számomra lényegtelen az útvonal. Most is lovagolhatok, ezek után semmi nem számít. Jaj, hogy én milyen boldog is vagyok, az leírhatatlan és szavakba önthetetlen!
Nem telt el sok idő, máris kint voltunk az erdőből és a farm tárult a szemünk elé. Senki nem volt az udvaron, gondolom bent hűsöltek, de hamarosan két alak, úgy láttam Ben, majd Susan jelent meg a verandán. Ang magállította Anonymust és a társaság felé fordult.
- Szereljétek le a lovakat, kössétek ki őket, majd hamarosan itt találkozunk! - adta ki az utasítást, amikor már talpon állt lova mellett.
Miután mindenki bólintott, leszálltunk a lovunkról. Senki nem tette szívesen, de ez van. Harmat mellé álltam és elindultam a csapat többi tagja után a legelő irányába, hogy nekiállhassak teendőimnek. Amikor odaértünk, mindenki nekiállt leszerelni a lovát. Nagy tolongás volt, fhú de nem szeretem - ahogy a tömeget se. Bár tudtam, ez a ló nem mozdul innen, a biztonság kedvéért fogtam egy vezetőszárat, és kikötöttem, míg leszerelem. Először levettem róla a nyerget, illetve az alátétet, azokat elvittem a helyükre, majd visszamentem és leszereltem róla a kantárt is. Mikor végeztem a kantár helyére tételével is, útjára engedtem szép lovamat egy puszival, az orrára nyomva. Amíg mindenki nem végzett, én Harmat napon csillogó szőrét néztem, illetve természetesen azt, hogy milyen gyönyörű lovacska is.
Miután a csapatok összes tagja beérkezett, Angel nekikezdett a feladatok sorolásának.
- Először is mindenki kitakarítja a saját lovának bokszát. Nem kell sietni vele! Kattyék mindent megmutatnak. Utána lesz egy kis szabadidőtök ismét hatig. A többit csak akkor ismertetem. - vigyorodott el játékosan Ang. - Mindenki értette? - tette fel a kérdést, majd megvárta amíg mindenki bólintott, vagy igennel válaszolt.
Utána Katty ragadta magához a szót. - Akkor gyertek! - invitált be minket az istállóba "kisérőivel" az oldalán.
Miután hogy évekkel megfosztottak a boksz takarításának "örömétől", most tényleg csak örülni tudtam neki. Megindultam nagy lépésekkel Kattyék után, és bár láttam, hogy a lovak nevei ki vannak írva a bokszajtókra, azért megvártam, amíg Katty, illetve Emma mindenkit odairányított a megfelelő bokszhoz, így engem is. Igazából hirtelen nem gondolkodtam el semmin, de jó is volt, így azonnal Katty-re tudtam figyelni, amikor megszólalt.
- Nos, most hogy mindenki megtalálta a helyét... Minden istállózáshoz szükséges dolgot az istálló végében találtok meg, szeretném, ha oda is kerülne vissza minden. Vasvillából több, mint elég van, viszont talicskából csak öt darabot fogtok találni, így párokba, esetleg hármas párokba rendeződve kellene majd dolgozni. Először kihordjuk a trágyát, utána pedig a padlásról legurítunk egy bála szalmát és pár bála szénát is le kell dobni. A trágyát szintén az istálló mögött kell lerakni, de ezt majd látni fogjátok. Bármi kérdés van, mi itt leszünk! - végignézett a csapaton, majd kiadta a vezényszót a kezdésre. Konkrét volt és tömör. Nekiálltam teendőimnek, miután megbeszéltük, hogy Dominikkal és az ikerpár szimpatikusabb tagjával, Markkal osztozunk egy talicskán, és majd felváltva toljuk ki. Én is szeretem a rendet, így tiszteletben tartottam Katty kérését, miszerint kerüljön minden vissza majd a helyére. Elindultam, és udvariasan hoztam nem egy, hanem három vasvillát az istálló végéből és szét osztottam hármunk közt. Mindannyian nekiláttunk. Apróbb zaj terjengett az istállóban, de nem zavaró hangerővel. Élveztem, hogy ismét ezt csinálhatom, bár még mindig az járt a fejemben, milyen áron. Nagyon el voltam gondolkozva, nem egyszer volt is, hogy Dominik, vagy Mark szólt hozzám, én meg három másodperces fáziskéséssel reagáltam is. Amikor megtelt a talicska, először én vállalkoztam a trágya kihordására. Nem siettünk, és beletelt némi időbe, mire végeztünk mind a hárman. Ennek ellenére elsők között végeztünk, úgy, hogy a bokszok kifogástalanul néztek ki. Elégedett voltam a munkámmal, és örömmel gondoltam bele, hogy nem jöttem ki a formámból. És igen, én erre is büszke tudok lenni.
Vártuk Kattyék újabb utasításait, addig pedig nekidőltünk a falnak és ejtőztünk egy kicsit.
Utánunk nem sokkal láttam, hogy páran már készen voltak, így Katty velük együtt intett maga után, hogy kövessük a padlásra. Felmentünk, és nekiláttunk legurítani egy szalma és egy széna bálát. Amikor éppen Dominik próbált segíteni a többieknek, kis híján magával rántotta a bála, de sikerült neki visszanyerni az egyensúlyát. Viszont a pofa, amit vágott közben olyan haláli volt, hogy mindenki sírt a röhögéstől velem és Dominikkal az élen. Aztán mikor végeztünk fent, vissza lementünk, de mielőtt bárminek is nekiálltunk volna, Katty még megjegyzett valamit.
- Szalmából csak annyit rakjatok egy ló alá, hogy körülbelül egy arasznyival a bokátok fölé érjen, egy szénából pedig egy jó öblös vasvillával kerülhet hozzájuk, bár nem kell félteni őket! - közölte, majd mondandója szerint tettük tovább a dolgunkat. Végül volt egy apró eredményhirdetés, amit Katty hirdetett be, mikor mind köré gyűltünk.
- Nos, bár nem mondtuk, de erre a feladatra pontok is járnak, tehát megkezdődik a pontszerzés! Minden nap, amelyik csapat hamarabb végez a trágyázással plusz öt pontban részesül! - egy sunyi mosoly jelent meg az arcán, mielőtt folytatta volna. - Ma a piros csapat gyorsabb volt, ezért ők lettek az első pontszerzők, de ne aggódjatok, lesz még lehetőség fordítani az álláson! De most jöhet egy kis megérdemelt pihenés! - engedett szabadon minket, majd ők is, meg a csapatok is szét széledtek különböző irányokba.
Elindultam kifele az istállóból, oldalamon Dominikkal, aki aljas módon az oldalamba csípett, mire én felsikítottam, és kergetni kezdtem. Átugráltunk talicskák, kerítések, vödrök felett, de a vesztünket mégis egy nagyobb kavics okozta. Éppen utolértem volna a fiút, mikor ő megbotlott a kavicsban, én meg az ő lábában és a földön landoltunk, illetve én Dominikon. Felnevettünk, és mindketten magunkon, illetve azon röhögtünk, hogy vajon hányan tarthatnak komplett idiótának. Nagy nehezen feltápászkodtunk a földről és leporoltuk magunkat. Akárhányszor egymásra néztünk még muszáj volt egyszer-egyszer felnevetnünk. Miután hogy most csapatban vagyunk, nem akartunk csak mi ketten szórakozni, odamentünk a csapatunkhoz. Persze ők furcsa szemmel néztek ránk, de nem hibáztattuk őket ezért. Többnyire egymásról beszélgettünk, belekezdtünk egy sztoriba, és ahhoz mindenki fűzött valami vicceset önmagáról. Nem mondom, nagyon jó volt, jó kis csapatba kerültem. Persze, Dominik nélkül nem lenne teljes. Mikor rám került a sor, hirtelen azt se tudtam, mit kezdjek el mesélni, de pont a nyökögésem csalt mosolyt az arcukra. Végül arra jutottam, hogy a villanypásztorral való első találkozásomról mesélek nekik.
- Előre megjegyezném, hogy még kicsi voltam, úgyhogy annyira ne nézzetek hülyének ezért, jó?! - nevettem már fel az elején, de persze ők is követték a példámat.
- Nem fogunk kiröhögni, max röhögünk egy jót. - szólalt meg Dominik, mire én jól behúztam az oldalába neki.
Felkiáltott, de azonnal nevetésbe torkollott, én meg csak megráztam a fejem, és belekezdtem a mesémbe.
- Tehát, az úgy volt, hogy először láttam villanypásztorral körbevett legelőt. Meg szerettem volna simogatni a lovat, aki ott volt a közelben, de pont nem értem el. Anyukám szerint hangosan szóltak, hogy akkor most belevezetik az áramot, de persze, pont én nem hallottam. Addig folyamatosan markoltam a villanypásztort, mondhatjuk, végig abba kapaszkodtam, hogy nagy nehezen elérjem a ló hasát. Erre, bumm, jön az áram, és a pici Leona megszeppenve ugrik hátra, hogy ez meg mi a franc volt. - a végén már nem bírtam nevetés nélkül, az utolsó pár szót úgy kellett "felköhögnöm", mert levegőhöz már nem jutottam, de persze, ezzel a többség is így volt.
Nagyon jó hangulatban telt ez a pihenőidő, rettenetesen élveztem, és örültem, hogy ilyen jól kijön egymással a csapat. Még Mikel is egész elviselhető volt, de gondolom csak a többi ember miatt érezhettem így.
Körülbelül háromnegyed hat lehetett, mikor Katty, Emma, Angel és Criss elkezdte összeszedni a csapatot. Mondjuk minket nem volt nehéz, a kék csapat alapból együtt volt, de ez részlet kérdése. Mikor velünk volt a piros csapat is - ekkor nagyjából hat óra is volt már -, Ang nekilátott a következő program felkonferálásának.
- Az, hogy jó összhangban legyetek lovatokkal, sokmindenen múlik. Az elkövetkezendő egy órában, illetve minden nap pont ugyan ebben az időpontban és ugyan itt egy igen bevált módszert tanulhattok majd! - egy kis hatásszünetet tartott, majd befejezte mondanivalóját. - Ugyanis az elkövetkezendőkben a szabadidomítás alapjait fogjátok megtanulni! - zárta le mondandóját.
Felcsillant a szemem. Ez az! Harmat, jajj de vártam már ezt!
