1. Fejezet

Hajnalban, kora reggel, öt órakor, már fent van Leona és tűkön ülve várja, hogy indulhassanak. Bár még mindenki alszik, ő elkészül teljesen, aztán ő ébreszti barátját, Dominikot. Mindenki sürög-forog a lakásban, ide-oda kapkodnak, hogy időben elinduljanak otthonról. Végül fél hétkor sikeresen útra kelnek, de Goodwill Bridge-be két óra az út, ami azt jelenti, hogy nagyjából fél kilencre oda is érnek, és még így is bőven időben vannak. Az úton a táborról beszélgetnek és persze arról, hogy Amandának köszönhetően mennyire megváltozik Leona élete.

2. Rész

- Köszöntünk mindenkit a Goodwill Bridgen! Örülök, hogy eljöttetek ide, és remélem, jól fogjátok magatokat érezni. Na de most vágjunk is bele! Két csapatot alakítunk ki. Figyelembe vettük, hogy ki-kivel érkezett. Nos... Leona Horse, Dominik Rice, Mark és Mikel Leaves, valamint Reina Eddy fogja alkotni a kék csapatot, Martha Adlard, Naomi Badley, Olga Cobbald, Pamela Oddols, és Sasha Rainbow pedig értelemszerűen a pirosat. Mind a két csapat kap egy vezetőt, akik elmagyarázzák a feladatokat, tippeket adnak. Kiemelem, ők csak segítenek, tehát nem számít a versenyeken, ha ők nyernek. A kék csapatnak Katty, a pirosnak pedig Emma lesz a vezetője. Angel összefog mindenkit, tehát hozzá is forduljatok bátran, ha kérdésetek van. – Susan befejezte mondandóját és Angelhez fordult.
- Szintén üdvözlök mindenkit itt nálunk, remélem, nagyon jól fogjátok érezni magatokat! - mosolygott kedvesen Ang. - De vágjunk is bele. Szeretnélek megkérni benneteket, hogy vegyétek magatokhoz a cuccaitokat és amint készen vagytok, álljatok a két csapatvezető köré. Mindenki emlékszik melyik csapatba tartozik?
Mindenki benyögött egy igent, ezzel tudatva a táborvezetőkkel, hogy megértették - ez alól persze se én, se Dominik nem voltunk kivételek. Emma és Katty távolabb állt egymástól, hogy könnyebben fel lehessen ismerni ki, melyik csapathoz tartozik, majd a lány megfogta a kék kendőjét és a kezére kötötte, ezzel is jelezve, hogy a kékek csapatvezetője. Emma ugyan így tett a pirossal, majd vártak. Én és Dominik voltunk az elsők, akik Katty mellé álltunk, majd jöttek a többiek is. Lassan meglettek a csoportok, vártuk, hogy most mi lesz a teendő. Angel újra csendre intette a beszélgető társaságot, majd folytatta a tájékoztatóját.
- Remek, akkor ezzel meglennénk! - nem is tudta volna leplezni, hogy ő is ugyan olyan türelmetlen, mint mi mindnyájan. - Akkor Katty és Emma el fog kísérni benneteket a házakhoz és elmond mindent. Tizenegy órakor itt találkozunk. - amint befejezte bólintott, jelezve, hogy átadja a vezetést a lányoknak.
Dominik a derekamnál fogva magához húzott, de én csak mosolyogva megforgattam a szemem. Tudom, hogy ezt a sok, velünk nagyjából egykorú fiút látva előtört belőle a féltékenység, de amúgy nem lenne rá oka. Csak mosolyogni tudtam rajta. Miután Angel még elmondta, amit kellett, Katty és Emma vezetésével megindult a két csapat a házak felé. Dominik az ujjainkat összekulcsolva haladt mellettem, egyszer-egyszer rám pillantott és elmosolyodott. Criss is csatlakozott hozzánk, Katty mellé állt és kézen fogva sétáltak végig a kavicsokon. Lassan eltűnt előlünk a ház és már látni is lehetett a bungalókat. Amint a házakhoz értünk, Katty és Emma mosolyogva elváltak egymástól. A kék ajtóhoz érve megálltunk, Katty megvárta, amíg mindenki fellép a verandára, majd beszélni kezdett.
- Nos, akkor itt is lennénk! Itt fogtok lakni. A házban két fürdő van egy a lányok, egy pedig a fiúk részére. Mindenkinek lesz egy külön szekrénye, melyre rá lehet írni a neveteket, illetve találtok egy kis meglepetést is bennük. Van egy közös szekrény is, itt találhattok paplanokat és egyéb más dolgokat, amikre szükségetek lehet. A fürdőkben minden van, amire szükségetek lehet, az ágyakat úgy osztjátok be, ahogy akarjátok, de veszekedés ne legyen belőle! – erre elmosolyodott, majd folytatta - A ponttáblázatra minden nap végén fel lesznek víve a pontok, bár erről majd később bővebben. – préselte bele egy levegőbe a mondandóját. - Nos, egyelőre ennyi lenne. A kulcsok nálam lesznek. - a zárhoz fordult és kinyitotta, majd a kilincsre tette a kezét. - Nos, akkor, rendezkedjetek be, illetve a helyetekben felvennék valami kényelmeset, mert ebéd előtt várható lovaglás! - mosolygott ránk sandán, majd kinyitotta az ajtót. - Tizenegykor találkozunk a téren! - Arrébb állt, hogy mindenki be tudjon menni, majd amint becsődültünk, becsukta az ajtót és Emmával, valamint Crissel az oldalán elindult vissza. Amint ők elhagyták a bungaló területét, Dominikkal azonnal kiválasztottuk magunknak a bejárati ajtóhoz legközelebb lévő emeletes ágyat. Én maradtam az alsó szinten, ő meg elfoglalta a felsőt. Én egyből előkaptam a lovagló ruhám, amit direkt erre célra raktam el, berohantam a fürdőbe, gyorsan átöltöztem, majd kiválasztottam magamnak a szintén a bejárati ajtóhoz legközelebb lévő szekrényt, bedobáltam a cuccaim, ~ Majd később rendet teszek ott.. ~ futott végig az agyamon. Közben valóban megtaláltam azt a kis meglepit, amit Katty említett. Egy kék kendő volt, amit ő is felkötött a kezére még indulás előtt. Követtem a példáját, majd lehuppantam az ágyra, és vártam, hogy Dominik is végezzen mindennel és mellettem helyet foglaljon. Végül ő is kifáradt a fürdőből, átöltözve lovagló ruhájába, és leült mellém, a vállam felett pedig áttette a kezét, ezzel magához ölelve. Kicsit beszélgettünk Dominikkal még a táborról, meg hogy hogyan érzem magam azok után, hogy anya nem is tudja, hol vagyok, ami miatt persze bűntudatom is van, de nem akarom az egész életemet bezárva tölteni, távol attól, amit a legjobban szeretek. Ez az, ami éltet engem ebben az időszakban. Néha lopva ránéztem Mikelre, a Leaves testvérpár egyikére, mert valahogy mindig úgy éreztem, valaki figyel, de akárhányszor rá pillantottam, ő kaján mosollyal bámult engem. Egyszer már akaratlanul is megforgattam a szemem idegességemben, és olyannyira láthatóra sikeredett, hogy még Dominik is megkérdezte, mi a baj, amire persze én csak azt feleltem, „Semmi.”.
Tíz óra ötvenöt perc volt már, és nagy nehezen azért csak mindenki megnézte az időt, és lassan fel is sorakoztunk az ajtónál, majd kisebb csoportokba tömörülve - még a kék csoporton belül is - elindultunk a "térre". Aztán ahol jónak gondoltuk, ott megálltunk és vártunk. Mikel még néha-néha rám pillantott, ami Dominiknak nagyon nem tetszett. Féltékenyen magához ölelt, belőlem meg erre majdnem kitört a nevetés, de azért sikerült némileg visszafojtanom. Fiúk...
Nem sokkal tizenegy óra előtt Susan elindult ki a térre, ahol már össze is gyűlt mind a tíz táborozó. Mosolyogva indult meg felénk és amint megláttuk elcsöndesedtünk.
- Mivel ez az első napotok, úgy gondoltuk, meglepnénk benneteket valamivel. Látom, felvettétek a kendőket is! – elmosolyodott. - Segíteni fog abban, hogy megkülönböztessétek egymást a versenyek alatt! - mosolya ravaszra váltott, majd folytatta. - Nos, akkor gyertek velem! - intett, hogy kövessük, majd magabiztos léptekkel elindultunk a nagy, homokos karám felé. Mindenki arcán tisztán látható volt az izgatottság, ami a legeslegelső, közös programunkkal járt. De én voltam az, aki legjobban izgult. Ugyanis ez az izgalom többnyire a bűntudat miatt volt, hogy ugyan engedélyt kértem valakitől, hogy ide eljöhessek, és tud is róla valaki, csakhogy ez nem a megfelelő személy. Igen. Bűntudatom volt, mert az édesanyám nem tud róla, hogy nem otthon dekkolok a szobámban, hanem egy lovas táborban vagyok. De próbáltam is inkább elhessegetni a fejemből a gondolatot, hogy mit kapok én azért, ha ez kiderül. Dominik látta rajtam ezt a fajta rossz érzést, és tudta, hogy nekem ilyenkor mire van szükségem. Jó szorosan átölelt, és nem szólt semmit.
Lassan, egy mozgó alakot véltem felfedezni a pályán. Angel volt az, látszott rajta az igalom, gondolom ő nyitja az elkövetkezendő.. Nos... Valójában fogalmam sincs, hogy mit. Susan nem mondott semmit arról, hogy mit fogunk látni, de biztos érdekes lesz. Nagyon vártam, hogy miért kellett mindannyiunknak idejönnie, a pályához, ugyanis abban reménykedem, hogy itt álmok fognak beteljesülni, az én nagy álmaim. Amikor elég közel volt már ahhoz, hogy tisztán hallhassuk a hangját, megállt és ránk nézett, majd amikor kissé elcsöndesedtünk, beszélni kezdett.
- Azt hiszem, ez mindnyájunknak nagy nap, hiszen ti vagytok ez elsők, akik itt járnak és remélem tetszeni fog ez az egy hét, amit együtt töltünk, és előre elnézést kérünk, ha valami nem a tervek szerint alakul. Az elkövetkezendő előadás azt szeretné nektek megmutatni, hogy mennyi dologgal fogtok itt találkozni, bár természetesen ez még csak a fele sem lesz azoknak. Fogadjátok hát szeretettel Katty, Emma és Criss műsorát, illetve lovaikat, Wondroust, Csodát és Pirkadatot! - ahogy befejezte a monológját, folytatta útját felénk és átbújt a karámfák között, ezzel elhagyva a pályát, amelyre a kis csapat éppen abban a pillanatban lépett fel. Csillogó szemekkel figyeltem minden egyes mozdulatukat - lovakét és lovasukét egyaránt. Elszállt minden egyes kétségem, kiürült a fejem, csak arra tudtam koncentrálni, amit ott látni fogok. Csodán csak egy kötőfék volt, Pirkadaton versenyfelszerelés, Wondon pedig csak egyszerű angol nyereg, kantár, meg alátét. Bevezették a lovakat a pálya közepére, majd ott megálltak. Látszódott, hogy a lovakra is átragadt az izgalom, így Wond idegesen fújtatott, Csoda pedig alig akart egy helyben maradni. Wond és Katty állt középen, Criss és Pirkadat a jobb szélen, Emma és Csoda pedig a bal szélen. Mindenki Kattyre nézett, ő pedig bólintott és így sikerült egyszerre megadni a jeleket a meghajlásra, így hatan tették meg a mozdulatot teljesen szinkronban. Bámulatos az összhang köztük. Ez az igazi ember és ló közti kapcsolat! Nincs kínzás, hogy megcsinálják a lovak azt, amit a gazdáik elvárnak tőlük, mégis úgy teljesítenek, mintha az életük függne tőle. Fantasztikus volt nézni már most. Volt valami ezekben a fiatalokban, ami megragadott. Valami, ami szimpatikus volt bennük. Egyszerűen nem tudom megmagyarázni ezt az érzést, de így van. Roppantul szimpatikusak. És Katty... Nem tudom. Talán ő azért különösképpen, mert talán magamat látom benne egy kicsikét. Na de, térjünk vissza a valóságba! Hol is vagyunk? Ja, igen! Kattyék előadásán. Amikor újra négy lábon álltak a patások, fellendültek a hátukra. Ebben a pillanatban mögülük megszólalt a zene, amit úgy láttam, Ben indított el, ők pedig elindultak lépésben. Még mielőtt elérték volna a rövid falat ügetésre váltottak. Criss jobbra fordult, Emma balra, Katty pedig hirtelen megállította Wondot, aki tökéletesen vette a jeleit, majd újra jelzést adott neki, mire egy hangos nyerítés közbe felágaskodott és ezzel a zene is megváltozott a Karib tenger kalózainak számára. Amint leérkezett, vágtában indította el és a Csoda, Emma párost vette célba, akik idő közben szintén vágtázni kezdtek, és mögéjük sorolt Wonddal. Egy átló váltás segítségével sikeresen Criss mögé jutottak és az elkövetkező feladatokat - kisebb nagyobb köröket, szinkronban csinálták. Majd következtek az egyéni produkciók. Emma levált tőlük, vágtában, ők pedig leléptették a lovaikat, majd a középvonalra fordulva egymás mellett megálltak és figyelmesen nézték Emma előadását. Eleje, hátulja körüli fordulatok, majd ugrásváltások közben Ang kikészített egy ugrást is, amit minden egyes rálovaglás után megemelt egy méter negyven centiig, majd amikor Emma végzett, gyorsan elpakolta. Katty következett. Nem akarok bunkónak tűnni a többi előadóval szemben, de talán Katty produkcióját vártam a legjobban. Valahogy megfogott engem ez a lány és nagyon kíváncsi voltam, milyen is valójában. Nemcsak lovaglási, de főleg emberi szempontból. Hogy milyen személyiségre. Eddigi tapasztalataim alapján én egy jó embernek vélem, de hogy ez így van-e, azt még nem tudom, és épp ezt szeretném kideríteni. De még rendelkezésemre áll egy egész hét, és már megint elkalandoztam... Neki a nyújtások, fokozások, hajlítások maradtak, meg egy érdekesen sikerült, rövid piaff. Miután ő is lement a színről, Criss sétált vissza, ő pedig trükköket mutatott be lóháton, amiket hozzáteszem, nagyon csodáltam. Remek volt mind, és volt egy olyan érzésem, hogy ezt a kiváló produkciót is valamilyen szinten Kattynek köszönhetjük, hisz Pirkadat az ő lova, vagyis nagy valószínűséggel ő tanította be ezekre ezt a gyönyörű patást. Hármuk előadása közben számtalanszor változott a zene, de amikor újra együtt lovagoltak, visszatért a Karib tenger kalózaira. A zenével egy ütemben tettek meg még pár kört ügetésben, majd középre kanyarodtak és ugyan ott álltak meg, ahol elkezdték, majd egy gyors bólintással megköszönték a figyelmet, együtt megfordultak, egymás mögé soroltak és lesétáltak a "színpadról". Tátott szájjal néztem végig a produkciót, egyszerűen csak ámulni tudtam. Amikor vége lett, nem tudtam, szabad-e, de belőlem kitört a tapsolás, de végül egy hatalmas tapsviharban találtam magam. Mindenki odavolt az előadásért. Amikor mindenki befejezte az éljenzést, Dominikra néztem, akinek úgy csillogott a szeme, mint még soha, de persze, én túltettem rajta. Criss elvitte Pirkadatot a mosóra, Emmával a nyomában, Katty pedig maga után vezetve Wondot indult el mifelénk. Amint ideért, elmondta, mi is a terve.
- Mivel nemsokára ebéd, ezért arra jutottunk, hogy egy háromnegyed órát lovagolnátok, hogy megnézzük, ki mennyire érzi magát nyeregben. – mosolygott, majd folytatta. - Criss nemsokára hozza Pirkadatot is és ígérem mindenki fel fog jutni mind két lóra. A kék és a piros csapat is válasszon egy embert, hogy ki kezdi. A kékek nálam, a pirosak Crissnél kezdik, majd cserélünk. Ha civakodás lesz belőle, anya választ! - figyelmeztette a tömeget, amit aztán egy halvány mosollyal toldott meg, majd épp indulni készült a körkarám felé. Nem akartam beleszólni Katty mondandójába, de amint befejezte, és mielőtt megindult volna, elé álltam és megszólaltam. - Katty, ez valami fantasztikus volt! Ilyen produkciót nem minden nap látni! Főleg nem ilyen fiataloktól. - csillogott a szemem és egy levakarhatatlan mosoly ült ki az arcomra. Elmosolyodott a mondandómon.
- Köszi, de nem csak enyém az érdem, hanem Wondé, de főleg Angé, ő segített megvalósítani ezt az egészet! - válaszolta kedvesen.
Félszegen jelentkeztem első lovaglónak, de senki nem ellenkezett, szóval odaléptem a gyönyörű hátashoz és még utoljára Kattyre néztem, majd gondolkodás nélkül felpattantam a ló hátára. ~ A mennybe kerültem. ~ gondoltam és szabadon fellélegeztem.
- Nem zavar, ha felülök a karámfára? - kérdezte illedelmesen, majd mintha tudná a válaszom, felnyomta magát és onnan nézett minket, de ennek ellenére én azért még megerősítésképpen válaszoltam.
- Nem, dehogy, ülj csak! - mosolyogtam, majd menetirányba fordítottam ezt a gyönyörű paripát.
Időközben minden kék csapattag felült Katty mellé Emmával, Bennel, és Susannel együtt.
- Jól van Wondrous, mutasd meg, mit tudsz! - súgtam a fülébe a nyakára hajolva, miközben ügetésbe, majd vágtába ugrattam. Az óra járásának ellentétes irányába indultunk el, majd hirtelen fordítottam rajta, és az ellenkező irányba kezdtünk el vágtatni. Olyan szabadnak éreztem magam a hátán, hogy az elképesztő! Mintha repültünk volna. Könnyed volt és légies. Közben úgy döntöttem, megviccelem egy kicsit a többieket, és megkockáztatok egy olyan trükköt, ami első látásra olyan lehet, mintha leesnék, pedig nem. Eddig csak párszor próbáltam, de most elhatároztam, hogy sikerülni fog. Kiakasztottam a lábam a kengyelből, hirtelen átrántottam az egyiket a másik oldalra, a nyeregbe kapaszkodtam, - de közbe azért persze fogtam a kantárt - és már lent is volt mind a két lábam a talajon, de ahogy leért, már rugaszkodtam is vissza a nyeregbe. Mire újra megtalálhattam volna a kengyeleket, már ott voltunk a körkarám azon részénél, ahol a többiek ültek, így inkább csak szorítottam Wond oldalát, és hirtelen megállítottam. Veszélyes kis mutatvány volt, főleg így, de sebaj. Lihegve mosolyogtam a meglepődött tömegre, majd Wond nyakára borultam, és megköszöntem neki ezt a pár percet.
Láttam, hogy mindenkit, de Kattyt különösképpen lenyűgözte a mutatványom, aminek mondjuk örültem is, mert ezt egyfajta dicséretnek vettem egy igazi lovastól. Nagyon még fel sem eszméltem, hogy leszálltam erről a gyönyörű lóról, amikor Mikel vette át a szárat és ő is elindította a lovat. Az arcára egy gonosz vigyor ült ki, ami nagyon nem tetszett, de mikor Kattyre pillantottam, láttam, hogy neki se. Beugratta a lovat vágtába, de nem éppen finom mozdulatokkal, amik nem lettek volna vészesek egy olyan lónál, ami keményebb lovast igényel... Csakhogy Wond – az utóbbi pár perc alapján - érzékeny ló volt, de szerencsére nem történt semmi komolyabb. A szemem sarkából láttam, hogy Katty épp rá akart szólni, hogy finomabb is lehetne, amikor megcsinálta ugyanazt a mutatványt, amit én, csak nem csupán az egyik oldalra, hanem mindkettőre. Nem volt semmi a mutatványa, viszont csak szerencséje volt, hogy Wond nem reagált durván az ő nem épp finom mozdulataira. Az meg még nagyobb szerencse volt a részéről, hogy mikor a trükköt megcsinálta másik oldalra is, nem akadt be Wondrous és a karámfa közé. Gratuláltam volna neki, ha nem lenne ilyen durva és kemény, nomeg ha nem engem akarna túlszárnyalni. Versengős típus, az már biztos. Én viszont utálom az olyanokat. Legyen jobb magánál, aztán utána jöhet más, de azt se azért, merthogy „Ő most megmutatja, hogy mekkora legény!”... Jaj... És utána még láttam, hogy egy ördögi vigyort villantott felém, mire én legszívesebben bemostam volna neki, de Dominik odasúgta, hogy ne foglalkozzak vele, és igaza volt.
Mark következett, aki nem vitte túlzásba a lovaglást. Átmeneteket mutatott, finom mozdulatokkal, amikre Wond tökéletesen reagált, az ülése is igen biztosnak látszott és hát nagy szerencse, hogy szöges ellentéte a testvérének, legalábbis most még úgy néz ki. Amikor végzett, Katty jobb oldalára ült, mert családja a másik oldalon foglalt helyet. Dominik volt a következő Wond hátán. Csillogó szemekkel figyeltem, mit csinál. Pár "tornászmozdulatot" csinált Wond hátán, ügetésben. Hol körbefordult a nyeregben egyik, majd másik irányba, hol áttette a lábát egyik oldalra, hol a másikra, valamikor pedig ülésváltást csinált. Hozzáteszem, ezek közül nekem az ülésváltás volt a személyes kedvencem. Amikor rám pillantott, egy édes vigyort villantott mindig felém, amit persze én viszonoztam is. Már nem is tudnám elképzelni az életem nélküle.
Reina, a legfiatalabb táborozó következett. Ütemes léptekkel közelítette meg Wondot, de még a lovon is mindent gyorsan csinált, mégis precízen.
Megvártuk, amíg a másik csapat is végez, majd helyet cseréltünk. A piros csapattal átjött Criss is, mivel Ang átvette a helyét.
Pirkadat volt a következő „meglovagolandó” ló. Keverék létére gyönyörű szép hátas volt, remek tulajdonságokkal. A sorrend a csere ellenére nem változott, mindenki tudta, ki után szállt fel Wondra, és itt sem volt másképp. Újra én lehettem az első szerencsés, aki felülhetett erre a csodára. Elhelyezkedtem kényelmesen, majd menetirányba fordítottam – ami az óra járásának ellentétes irányába történt, valahogy én erre szeretek haladni - és ügetésben, később pedig vágtába ugrattam. Minden egyes jelzésemre pontosan odafigyelt, és szinte már tette is meg, pedig alig adtam le a jeleket a fordulásokra, lassításra, gyorsításra, és egyebekre. Az utolsó pár percben már a kezemre se volt szükség, elég volt a sarkammal is megböknöm az oldalát, hogy tudja, mit szeretnék tőle. Kitártam karjaim, behunytam a szeme, és úgy éreztem, mintha repülnénk. Szó szerint. Szabadnak éreztem magam. Teljesen kiürült a fejem, és szinte átéltem a régi időket, mikor még apával tanultam lovagolni. Féltem, hogy soha nem fog olyan jól menni, mint apának, de nem adtam fel. És most tessék! Ott vagyok, és azt csinálom, amit a legjobban szeretek. Na és Pirkadat...! Olyan jól tudtunk együtt mozogni, mintha a része lennék. Végül viszont sajnos le kellett szállnom a felhőkből, kinyitottam a szemem, visszafogtam ügetésbe, majd leléptettem. Lassan lecsúsztam az oldalán, megfogtam a fejét, a szemébe néztem, és egy nagy puszit nyomtam az orrára. Ő elégedetten felhorkantott, mire csak elmosolyodtam, és megköszöntem neki a lovaglást. Igen, sokat motyogok én a lovakhoz, de nem bánom, én így tudok jól ellenni velük. Úgy kezelem őket, mintha velem egyrangúak lennének. Szerintem ez így is van. Az meg nem érdekel, hogy mások mit gondolnak erről. Engem csak a ló és az én véleményem izgat, másé nem. Én viszont úgy vettem észre, hogy a lovak értékelik, ha nem csak az „alap” gondozásuk van elvégezve, hanem tényleg, lélekben is foglalkoznak velük. Úgy érzem, nekik is felüdülést jelent, ha tudatjuk velük, hogy igenis fontosak, olyannyira, hogy esetleg mással nem is, hanem csak velük tudunk egyes dolgokat megbeszélni. Ezért imádom őket. Igazából bennük csak egy dolgot szeretek: Mindent.
Utánam újra Mikel következett, és ahogy elhaladtunk egymás mellett, direkt meglökött a vállával, miközben egy kaján mosolyt villantott felém, mire én csak szúrósan ránéztem. Untam már, hogy piszkál, pedig jóformán még el sem kezdődött a tábor. A másik meg, hogy fogalmam sincs, miért csinálja. Halvány fogalmam nem volt róla. Majd ha sikerül elcsípnem egy jó kis csevejre anélkül, hogy Dominik meghallaná, vagy látná, kikérdezem róla, és csak remélni tudom, hogy normális lesz és válaszol a kérdéseimre, bár erre nem sok esélyt látok. Nem is érdekelt, mit csinál Pirkadat hátán, inkább addig – Dominik oldalán ülve – néztem a másik csapat lovaglását. Náluk éppen Pamela volt a soros. Teljesen lenyűgözte a ló akciós mozgása és izmos teste. Amikor mellé ért, végigsimított a nyakán és csak azután ült fel. Egész végig tökéletes párt alkottak, a lány keze kimondottan puha volt, amit, ahogy elnéztem, Wondnak felüdülést jelentett és minden egyes jelzést puhán adta le. Egyszerűen jó volt nézni őket. Amikor Mikel leszállt, szándékosan újra rám nézett, de ezt csak a szemem sarkából láttam, de próbáltam tudomást sem venni róla. Szerencsére mellettem nem volt számára hely, úgyhogy még a közelembe se tudott kerülni, ami számomra megkönnyebbülést jelentett.
Lassan a kék csapat minden tagja feljutott Pirkadat hátára, és lassan be is fejeztük a lovaglást. Mi bár egy kicsit hamarabb végeztünk, mint a másik csapat, de őket is bevártuk. Angel egy „Csendet kérek!” kiáltással magára vonta a figyelmet.
- Mivel ilyen hamar végeztünk és még nincsen ebédidő, Emma bekísér titeket a társalgóba, ahol átbeszélünk pár alapszabályt! - Emmára nézett, aki helyeslően bólintott, megvárta, míg köré gyűltünk, és elindultunk. Még visszanéztem, és láttam, hogy Kattyék még bevitték a lovakat, majd ők is elindultak befele.
Négy széles kanapé volt elhelyezve egy kisasztal körül. Amennyit láttam így elsőre a házból, nagyon kellemes és otthonos volt. Dominikkal egymás mellé ültünk, és még mellénk fért körülbelül két ember. Reménykedtem benne, hogy ez a két személy Katty és Criss, vagy Emma lesz, de nem így történt. A Leaves testvérpár ült le mellénk, pontosabban mellém Mark, mellé pedig a testvére. Másik kanapén ültek Reina, Sasha, Pamela, Naomi, majd megint másikon Martha és Olga ült kényelmesen, beszélgetve. Criss, Emma, Ben és Katty a negyediket foglalták el, Ang pedig a kanapé háttámlájára támaszkodva kezdett el beszélni, amire mindenki odafigyelt.
- Először is a legfontosabbat nézzük, mégpedig a lovak kiosztását. Leona kapja Harmatot, - Harmatot?! Ó, ez az! Gyönyörű szép ló volt, nekem első látásra is nagyon megtetszett, de nem gondoltam volna, hogy leszek olyan szerencsés, hogy épp őt kapom egy teljes hétre. Álmodozó gondolataimból Angel hangja szakított ki, ahogy folytatta a felsorolást. - Dominik Kapitányt, - hát igen, Kapitány. Gyönyörű, fekete arab telivér volt, és Dominiknak már csak azért is felelt ő meg nagyon, mert talán a saját lovára is emlékeztette a fiút. Láttam is rajta az örömöt, de ezt meg is erősítette az, hogy boldogságában rám nézett egy széles mosollyal az arcán, közben nem erősen, de rászorított a kezemre, én meg csak a szemébe mosolyogtam kedvesen. Aztán Ang folytatta a sort - Mark Fantomot, Mikel Borostyánt, Martha Éjfúriát, Naomi Dallamot, Olga Queent, Pamela a fantasztikus együttműködésük miatt Wondroust, – ahogy a lányra pillantottam, láttam a szemében felcsillanó fényt. Tényleg beleszeretett abba a paripába, amit mondjuk nem is csodálok. Valóban szép párost alkottak együtt, biztos jól meglesznek. – Reina Cavallot, Sasha pedig Szélvészt. Őket kapjátok egész hétre, etetéssel, almozással és egyéb más teendőkkel együtt. – kicsit mindenki összenézett a „szomszédjával”, picit átbeszélték a kiosztásokat, de ahogy néztem, mindenki meg volt elégedve a kapott lovával. Angel viszont nem fejezte be ennyivel, folytatta tovább a megbeszélést. - Szintén fontosak az előírások. Mivel nem szeretnénk, hogy nektek, vagy a lovaitoknak baja essen, ezért fontos, hogy betartsátok ezeket. A tábor ideje alatt, kövessétek az itt élők utasításait, hiszen mi jobban ismerjük a lovakat és a környéket, mint ti. Bármi történik, szóljatok, vagy ha kellene valami, még nem ettünk embert... Vagy mégis?! – mosolyogva Kattyre nézett, mire ő elnevette magát a fejét rázva. - A bungalókból este, lefekvés után tilos a kijárás! A lovakat, csakis engedéllyel lehet a foglalkozásokon kívül használni, illetve a tábor területét kíséret nélkül elhagyni tilos. - ezzel Ang befejezte mondanivalóját, mert végül is minden fontos dolgot elmondott.
A megbeszélést követően eljött a várva várt ebédidő. Mindenki az asztal köré gyűlt, bal oldalamon ült Dominik, jobb oldalamon pedig Mark. Az előétel gyümölcsleves volt. Nagyon jó volt az illata, és mint később kiderült, az íze is. Gyorsan bekebeleztem, de a többiek sem tétováztak sokáig, mindenki hamar végzett vele. Miután ezzel megvoltunk, következett a fő fogás. Na és mi volt természetesen?! Hát naná, hogy spagetti. Imádom! Nagyon jól nézett ki, nem is haboztam, egyből mertem belőle egy nagy adaggal. Ahogy gondoltam, ez is nagyon ízlett, és hamarosan már az üres tányér mellett vártam, hogy a többiek is végezzenek. A desszertre sem kellett sokáig várni, amint mindenki befejezte az evést, Susan tálalta is a nagyon gusztára sikeredett muffint. Nem volt már túl sok hely a gyomromban, de ez még belefért. Ezzel is hamar végeztem, és lassan már csak tele hassal vártuk, hogy az utolsó ember is befejezze a falatozást. Amikor végeztünk valamennyien, következett az ebéd utáni pihenő. Mindenki visszabattyogott a társalgóba, Susan és Angel kivételével, ők még rendet raktak evés után. Dominik mellé szépen leheveredtem és a vállára hajtottam a fejem, miközben ő a vállam felett áttette a karját, ezzel magához ölelve.