Összefoglaló:
Leona fontos napra ébred. Ma meglátogatja az otthonában Dominikot és megpróbál mindent helyrehozni. Úgy tervezi, elviszi az Álom Völgybe, hogy ott tisztázzák a dolgokat, azon a varázslatos helyen. Jól felkészül a „túrára” és nem fél attól, hogy valaki keresztbe tesz neki. Időközben arra is rájön, hogy az édesanyja titkol előle valamit. De kideríti mi az? És Dominikkal sikerül mindent tisztáznia?
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Egy fontos nap
1. Rész
Leona egész éjszaka úgy aludt, mint a bunda, ám felriasztotta egy álom. Éppen együtt voltak Dominikkal az Álom Völgyben, boldogok voltak, és jól érezték magukat, amikor váratlanul megjelent ott Tallia és elrántotta a fiút. Távol vitte Leonától, és közelebb hajolt Dominikhoz, aztán... többre nem emlékezett Leona, mert felült az ágyon rémületében. Viszont így megkönnyebbült, hogy csak egy álom volt és nem több. Aztán jobban elgondolkodott. Ez az álom remek ötletet adott neki! Az Álom Völgybe kell vinnie a fiút, hogy mindent megbeszéljenek. Az álmosságának már híre sem volt, pedig még csak hajnali fél hét volt. Kipattant az ágyból és kiosont a szobából. A fürdőszobába sietett, hogy kivegye a mosógépből a lovagló felszerelését. Halkan kivette, aztán újra mindent a helyére tett, mintha ott sem járt volna. Ekkor visszalopózott a szobájába és a komódjára tette a felszerelést. Aztán eszébe jutott, hogy talán jobb lenne, ha valami gyönyörű ruhában várná Dominikot. Ezt tervezgette és írta le a naplójába, meg persze az álmán töprengett, egészen reggel nyolc óráig, amikor édesanyja benyitott. Azonban lépteit már előre hallotta Leona, így gyorsan takaró alá bújt és úgy tett, mintha azóta is mélyen aludna. Édesanyja csak elmosolyodott, és visszacsukta az ajtót. Érdekes mód, ezen a napon sokkal korábban ment dolgozni, vagyis negyed kilencre. Ezt Leona abból a levélből tudta meg, amit édesanyja a falra ragasztott. ~ Szóval ezért nyitott be. ~ gondolkodott Leona, de arra jutott, neki ez csak jó, hisz így hamarabb el tud menni...Jaj! Nem jó! Hiszen Dominik iskolában van! Mindegy. Addig kimegy a szüleihez és...Ó! Az sem jó. A szülei dolgoznak ilyenkor. ~ Fene ebbe a nyavalyás...váááh! ~ szitkozódott Leona magában. Aztán kifújta a levegőt és még egyszer átolvasta az anyukája levelét.
,,Jó reggelt kicsim!
Ha hamarabb felébrednél, mint kilenc óra, akkor tudatom veled, hogy ma korábban mentem dolgozni, ezért nem találsz itthon. Fontos dolog miatt mentem be, az okát majd később elmagyarázom, amikor minden tisztázódik. Nem tudom, hogy terveztél-e valamit mára, de nyugodtan csináld, csak vigyázz magadra! Ja, és ne felejts el BESZÉLNI DOMINIKKAL!!
Puszi, Anya”
Leona felemelte fejét és mélyen elgondolkodott. ~ Tegnap olyan furcsa volt anya, amikor a telefon beszélgetéséről „faggattam”. Ma meg korábban ment be dolgozni, és ráadásul ez az első eset és a két dolog azonnal, egymás után?! Mi folyik itt?? ~ Leona értetlenül bámult maga elé és várta a választ, de nem kapott. ~ Valamit eltitkol előlem anya. De mit? Ki fogom deríteni. ~ ezt így el is határozta magában, de aztán újra a Dominikkal való beszélgetésen járt az esze. Úgy gondolta, azért megcsörgeti az otthoni telefonszámukat, hátha otthon van valamelyik szülő. A mobilja kicsöngött, így Leona nem tehetett mást, várt. – Igen? – szólt a telefonba fitt hangon Mrs. Rice.
- Ó, jó reggelt Mrs. Rice, Leona Horse vagyok, zavarom?
- Nem drágám, már régóta ébren vagyok. Mit szeretnél? – kérdezte kedves, barátságos hangon a hölgy.
- Csak szeretnék kérdezni pár dolgot. – Leona is felvette a barátságos hangját és énjét, így beszélgetett egy nagyjából tíz percig Mrs. Rice-szal.
- Köszönök mindent Mrs. Rice, viszlát. – el is köszönt a lány, de a nő még gyorsan hozzátett valamit a búcsúzkodáshoz, így azt meg kellett várnia Leonának.
- Nem, nem. Tegezz drágám, neked szabad. Én Alison vagyok, a férjem pedig Brian. Ne felejtsd! Szia! – ezzel a hölgy is elköszönt. Leona újra elbúcsúzott, de ezúttal tegezte Mrs. Rice-ot. Letette a telefont és mosolygott egyet magában. Fél óra múlva arra jutott, hogy mindkét ruha rajta lesz. Egy gyönyörű ruha, és a lovagló felszerelése is egyben. Felpattant és elővett egy halvány rózsaszín, lenge ujjatlant, amin ciklámen színű flitterekből volt kirakva az a szó, hogy Horse, és ehhez egy ciklámen színű szoknyát vett fel, ami elől rövid, és ahogy halad hátra, fokozatosan egyre hosszabb lesz. A szoknya dereka húzott volt, tehát nem volt szükség övre, vagy egyéb kiegészítőkre. Erre valahogy, nem is tudja hogy, de felcibálta a lovagló ruháját, és elindult le, a konyhába. Egy táskába eltett pár gyümölcsöt és vizet öntött két kulacsba, magának és Dominiknak. Ezután kirohant a házból – persze bezárt mielőtt elment volna – és a buszmegállóhoz sietett. Épp jött egy busz, de nem ez a járat kellett Leonának. Ám nagy meglepetés érte, mikor meglátta, ki száll le a járműről. Tallia volt az, bizonyára Dominikot akarta meglátogatni. Megint. Mindketten észrevették a másikat, egymás szemébe néztek, amikkel ölni tudtak volna. Tallia gúnyosan rávigyorgott Leonára, aki persze viszonozta a pillantást. De nem történt más, mert Tallia nem találta konkurenciának a lányt, így szépen elindult az iskola felé. Leona kifújta a levegőt és a szőke lány után pillantott. Nem nézegette sokáig, mert hamar megjött az ő járata. Felszállt, vett egy jegyet és lehuppant egy ülésre.
2. Rész
Egy fél óra múlva már látta Rice-ék hatalmas házát, és hallotta a lovak nyerítéseit. Megszaporázta lépteit, hogy minél hamarabb odaérjen. Örült, hogy végre újra itt lehet. Lassan, de végre odaért az istállóhoz és lihegve dőlt a falának. – Szia.. Alison. Itt vagyok. – mondta, bár kicsit még fura volt neki, hogy tegez egy felnőttet. – Ó, helló drágám, hát megjöttél. Fújd ki magad, aztán neki láthatunk a munkának. – mondta a nő.
- Rendben, máris besegítek, csak egy pillanat. – szólalt meg a lány már normálisabb hangon. Mrs. Rice erre csak bólintott, és kihozott a karámból egy gyönyörű lovat. Leona azonnal megkérdezte, hogy hívják. Ő volt Agnus, Dominik kedvenc lova. Egy koromfekete, gyönyörű szép andalúz. Mrs. Rice azonnal átadta a vezetőszárat Leonának, hogy innentől fogva övé a pálya. Ami új volt a lánynak, hogy a ház mögött egy homokos pálya terült el, ahol gyakorolhatta a lovaglást és lelovagolhatta a lovakat. Leona nem sokáig gyönyörködött benne, gyorsan munkának látott. Közben felelevenítette a múltat, amikor a saját lovaikkal kellett ezt csinálnia. Jól megfigyelte a hátasok mozgását, és különböző technikákkal próbára is tette őket, de mind közül Arabsa, az álom megtestesítője, Agnus, a született vezető, és – mint kiderült – Melody, a kancák csodája volt a legtökéletesebb ló.
*
Amíg Leona és Mrs. Rice otthon munkálkodtak, Dominiknak az egészségnapot kellett túl élnie az iskolában. Mikor végre eljött a várva várt pillanat, és kicsöngettek az utolsó óráról is, egyből az étkező felé vette az irányt, de ekkor meglátta egy széken ülve Talliát. ~ Istenem, mivel érdemeltem ki ezt? ~ gondolta magában Dominik, miközben megforgatta a szemét és gyors léptekkel haladt tovább az étkező felé. Semmi kedve nem volt Talliával találkoznia, csak túl akart lenni ezen a napon is, de a szőke lány megindult felé, és gyengéden megragadta Dominik karját, ezzel megállítva a fiút. – Nézd, tudom, hogy nem volt tőled szép, ahogy beszéltél velem a minap, de tudom, hogy megbántad, mert jó fiú vagy és kész örömmel megbocsátok. – mosolygott a lány. Dominik eközben csak megforgatta a szemét és ennyit reagált Tallia mondandójára: Pff. Majd tovább kellett ácsorognia, mert a lány folytatta. – Éééés, szeretném, ha nem is tudom, mondjuk, holnap elmennénk enni a most nyílt étterembe, hogy megünnepeljük az év végét és... minket. - ahogy befejezte, elmerült Dominik szemeiben és a fiúba karolt. – Oké, nem tudom, hogy mondjam még el, de akkor megpróbálom németül, hátha azt érted. Ich will nichts von dir! Azaz, nem akarok semmit tőled! Remélem érthető voltam! – Dominik kicsit arrébb lökte a vállával Talliát és tovább haladt az étkező felé. A lány sértődötten nézett Dominik után, majd távozott az iskolából. Mikor a fiú végre megnyugodott, hogy Tallia valóban elment, gyorsan megebédelt és már sietett is a buszmegállóba, hogy elérje a járatot.
Egy fél óra múlva már meglátta a karám és egy ember halvány sziluettjét. Megszaporázta lépteit, mert hirtelen feltűnt egy másik ember alakja is. Nem értette, mit keres itthon az apja is. Vagy az nem ő? Pár perc elteltével látta, hogy édesanyja épp... Leonát hagyja egyedül a karámnál és megy be a házba. ~ Leona? Mégis mit keres itt? ~ futott végig Dominik agyán. A lány felé kocogott és előtte megállt. – Leona, te mit...? – nem tudta befejezni, mert Leona elcsitította. – Sssss, ne beszélj, csak kövess. – mondta, majd megfogta Dominik kezét és odavezette a mosóhoz. Ott már felszerelve várta őket Arabsa és Agnus, kedvenc lovaik. - Ez meg mi? – kérdezte a fiú, de Leona csak egy mosollyal válaszolt és Dominik kezébe adta Agnus szárát. – Hova megyünk? – kérdezett megint a fiú. Nem értett semmit. Látta, hogy anyja az ablakból nézi őket mosolyogva, ami azt jelentette, h ő is tudott mindenről, csak épp Dominik nem. – Ne beszélj, csak kövess. – mondta halkan, de vidám hangon Leona. Amint lehetett, felpattant Arabsára, és megvárta, míg Dominik is felszáll a nyeregbe. Mikor ez megtörtént, a lány abba az irányba fordította Arabsát, amerre az Álom Völgy helyezkedett el. Nagyon várta már, hogy Dominik láthassa. Leona megindította lovát, s Dominik habozva bár, de követte a példáját. Ügetésbe, majd vágtába ugratták a lovakat.
– Egyáltalán tudod hova megyünk? – kérdezte Dominik.
- Hát hogy ne! – mosolygott Leona és még gyorsabb vágtára buzdította Arabsát, aki örült, hogy újra ilyen szabadon száguldhat a szélben legjobb barátjával, Leonával.
Dominik látta, hogy hiába akar mindenről tudni, amíg oda nem érnek arra a bizonyos helyre, nem fog választ kapni. Leona épp így tervezte a dolgokat. Semmit nem akart elárulni a fiúnak, csak amit nagyon muszáj. Egy nagyjából negyven perc elteltével már Leona úgy gondolta, innen már leszállhatnak a lovakról, és léptethetik, hogy fokozatosan tudjanak lehűlni. – Itt már jó lesz. – mondta halkan a lány, kivette a lábát a kengyelből és leugrott Arabsa hátáról. Dominik követte a példáját, de nem nagyon értette, miről beszél Leona. – Mi lesz itt jó?- kérdezte értetlenül. Egyszerűen el nem tudta képzelni, mit keresnek itt, a pusztaságban. Ahol semmi nincs és a lovagláson kívül mást nem nagyon lehet csinálni. – Innen már gyalog megyünk, hogy a lovaknak se legyen bajuk. – Leona röviden, és tömören magyarázta el, mi a teendő. Megfogta Arabsa szárát, s tovább indult a megfelelő irányba. Dominik most már végképp nem értett semmit, de vállat vont, s követte a lányt.
Tíz perc elteltével Leona megállt, és kis híján múlt, hogy Dominik ne ütközzön bele lovával az előttük lévőkbe. A lány nagy levegőt vett, majd hátra nézett és Dominik kezéhez nyúlt. Megfogta és maga mellé húzta. – Megjöttünk. – mondta, mikor tele szívta levegővel a tüdejét. Már nagyon várta Dominik reakcióját, aki nem tett mást, mint leesett állal bámulta a völgyet.
Kis idő elteltével Leona úgy döntött, Dominik már eleget gyönyörködött a kilátásban, így újra megfogta egyik kezét, amelyikkel nem a szárat fogta, és elvezette a kis szurdokhoz, amit bejáratként fognak használni. Óvatosan lelépkedtek és már a völgyben is voltak minden probléma nélkül. Leona elsétált a barlanghoz Agnusszal és Arabsával, ahol is leszerelte őket, egyedül a kantárokat hagyta rajtuk.
- Hát ez... Nincs szó erre a helyre.. – mondta Dominik, amikor végre meg tudott szólalni.
- Ugye?! Varázslatos. Nem véletlenül jöttünk ide. – válaszolta Leona, és közelebb lépett a fiúhoz.
- És.. Mi.. Mikor találtátok ezt a helyet? – kérdezte kíváncsian, mert nem tudta, mikor is volt Leonának lehetősége ide eljönnie, és biztos volt benne, hogy nem gyalog jött, hanem Arabsával.
- Óó, hát erről nem szívesen beszélek... De, jaj, mit is csinálunk?! Gyerünk! Gyerünk! Gyerünk! – mondta hirtelen a lány, miközben megforgatta gyönyörű, gesztenye barna szemeit, s félig mosolyra húzta a száját, aztán Dominik mögé pördült és a „Gyerünk!” indulatszóra elkezdte a barlang felé tolni a fiút, ahogy nekitámaszkodott tenyerével a hátának. – Na de, most hova megyünk? – kérdezett megint Dominik. Nem bírta megállni, hogy ne tegyen fel kérdéseket. Azonban Leona csak tolta tovább, aztán ahogy a lovakhoz értek, Agnus szárát Dominik kezébe nyomta, ő maga pedig Arabsáét fogta meg. – Oké, jól figyelj rám! Bármit is hallasz vagy látsz, ne állj meg és ne ijedj halálra! Nincs itt semmi, csak mi, rendben?! – mondta Leona teljes határozottsággal, és várta Dominik válaszát.
- Oké, de szerintem ez eddig is egyértelmű volt. – mosolygott halványan Dominik.
Leona csak bólintott és megindult be, a barlangba. A homályban csak a mozgó alakokat látták, de konkrét formákat nem tudtak kivenni a félhomályból. Ahogy haladtak, megérezték a talpuk alatt az emelkedő talajt, ami Leonának egyértelmű jel volt arra, hogy hamarosan kiérnek. Sejtése beigazolódott, amikor tőlük nem is olyan messze egy fénypöttyöt láttak meg. Ekkor a lány hirtelen megállt. Dominik épp időben vette észre, hogy előttük nincs mozgás, mert majdnem belement Leonáékba. A lány hátranyúlt és megfogta Dominik kezét. A falra helyezte, ahol a fiú hirtelen valami kiemelkedőre lett figyelmes.
– Ez egy gyönyörű, bíbor színű ékkő. Ez volt az első, amivel találkoztam itt. – mesélte Leona.
- Hű, ez nem semmi! – mondta meglepődve, mégis mosolyogva Dominik.
Amint a lány tovább indult, a többiek követték. Aztán amikor a kijárat elé értek, újra mindenki megállt.
- Készen állsz? – kérdezte Dominiktól Leona egy nagy sóhajtás és egy széles mosoly kíséretében. Dominik bólintott, így a lány lovával kilépett, hogy Dominik lássa egyből a tájat.
