Összefoglaló:
Már két hete nyár van, és Leona nagyon is kihasználja, hogy nincs iskola. Rengeteg időt tölt Dominik közelében, és együtt élvezik a szabadságot. Ám egyik reggel, történetesen június 20.-án fontos napra ébred a lány. Édesanyja, Samantha ugyanis fontos bejelentésre készül. El kell utaznia a munkája miatt két hétre, és az első hét éppen egybe esik a tábor hetével. Leona úgy gondolja, az anyukájának nem is kell így tudnia a táborról, el tud menni anélkül, hogy szólna róla neki. Ám ezt követően olyan dologról értesíti az édesanyja, ami akár tönkre is teheti a tervét, ezáltal a nyarát is. De mi az, ami ennyire rossz hír a lány számára? És vajon időben be tud jelentkezni a táborozók névsorába? Vagy már betelt minden hely? Egy biztos. Sok minden meg fog változni a lány életében.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Kezdődik a nyár
1. Rész
Már két hete nyár volt, s ez idő alatt Leona rengetegszer találkozott Dominikkal. Csomó időt töltöttek együtt, sokat lovagoltak, szórakoztak, vagy csak egyszerűen élvezték egymás társaságát.
Ezen a reggelen Leona már nagyon korán ébren volt. Érdekes mód, már fent volt hajnali ötkor. Egyszerűen nem jött álom a szemére. Egy ideig csak ült az ágyon, majd úgy döntött, csendben lemegy reggelizni. Nem öltözött át, nem rakta rendbe a haját, semmit nem csinált, csak lement a lépcsőn és elővette a hűtőből a tejet, a szekrényből a gabonapelyhet, és megcsinálta a reggeliét. Kicsit megmelegítette, majd leült az asztalhoz és öt perc alatt bekebelezte. Berakta a mosogatógépbe, és visszasettenkedett a szobájába. Ott elővett egy fehér has pólót, ami rózsaszín, kék, sárga, narancssárga és zöld csíkozású volt, erre feketével volt ráírva, hogy „Love”, hozzá egy sort farmernadrágot vett, és ehhez egy fehér, csipkés mintázatú topánkába lépett bele. Miután felöltözött, átlopózott a fürdőszobába, ahol kicsit kisminkelte magát, és rendbe rakta a haját. Lófarokba összefogta, majd megnézte a folyosó falán lévő órát, ami most már negyed hatot mutatott. Unta ezt a semmittevést, de mégis mit tehetett volna, bement a szobájába, felnyitotta a laptopját és internetezett.
Már fél nyolc volt, amikor hallotta, hogy valaki az ajtaja elé oson. Gondolta, hogy az anyukája, így felkelt az ágyról és odasétált az ajtóhoz. Kinyitotta és valóban Samantha állt ott előtte, aki épp akkor akart kopogni.
- Jó reggelt kicsim. Nem.. Nem tudtam, hogy már ébren vagy. – mondta kicsit meglepődött hangon.
- Pedig már régóta. Mit szeretnél? – kérdezte kedvesen a lány.
- Ezt inkább lent beszélném meg veled. – mondta a nő kissé feszülten, ami nem nagyon tetszett Leonának.
Ahogy mentek lefele a lépcsőn, akkor vette csak észre a lány, hogy édesanyja milyen friss és már készen is van. Ez is nagyon furcsa volt neki. Ahogy leértek a lépcsőn, leültek a kanapéra és egymás felé fordultak.
- Nos, kicsim. Bizonyára észrevetted már, hogy mostanában többet dolgozom, korábban megyek be a munkahelyemre, és elég feszült vagyok. – ahogy elkezdte a nő, Leona azonnal tudta, miről lesz szó. Talán most végre megtudja, mit titkol előle az édesanyja. Nem gondolkodott rajta, csak válaszolt.
- Igen. – felelte teljes nyugalommal, pedig már emésztette a kíváncsiság.
- Szóval... Nem is tudom, hol kezdjem...
- Mondjuk az elején. – sürgette anyukáját a lány.
- Oké. Van egy új munkatársam, akivel egy közös projekten dolgozunk, és hogy könnyebben és gyorsabban haladjunk, hozzá kell költöznöm két hétre. – amikor befejezte, látszott rajta a megkönnyebbülés, és várta lánya reakcióját.
- Hisz ez szuper anya, jaj de jó! Végre! – mondta boldogan és átölelte meglepődött édesanyját. - És jár ezért fizetésemelés, vagy valami? – kérdezte izgatottan, de közben teljesen máshol járt már az esze. ~ Talán mégis van remény? Talán mégis el tudok menni a táborba? Jaj, meg kell kérdeznem, mikor indul! ~ gondolta izgatottan.
- Igen, ha befejezzük a projektet és jól sikerül, akkor talán kétszer annyi pénzt fogok kapni, mint most. – mosolygott az anyuka. Ám mivel ez már nem annyira érdekelte Leonát, erre csak egy széles mosollyal bólintott, és másfele terelte a témát.
- És mikor indulsz? – kérdezte és szemében már égett a kíváncsiság.
- Holnap. –sóhajtott Samantha.
- Már holnap?! – Leonát ez túl váratlanul érte, de tudta, hogy így jobb is, mert így neki is lesz elég ideje felkészülnie a táborra.
- Igen. De ne aggódj, gyorsan elrepül ez a két hét. – mondta, majd puszit nyomott a lánya fejére és elment pakolni.
~ Ó, ebben nem kételkedem.. ~ e gondolatra Leona elmosolyodott. Amint lehetett, felsietett a szobájába és izgatottan, mégis boldogan hívta fel Dominikot, hogy elmesélje neki, mi történt.
- Hisz ez nagyszerű hír! De jó! Akkor jelentkezel? – válaszolta a fiú, amikor végig hallgatta Leonát.
- Hát nem tudom. Bűntudatot érzek, amiért nem szólok erről anyának. – mondta, hangja kissé remegett.
- Ezt elhiszem, de nem dönthet örökké helyetted. És nem mellesleg, nem tilthat el örökre a lovaktól. Ez a te életed és te döntöd el, mit szeretnél. A te álmaid lehetnek mások, mint az övé. – biztatta a lányt Dominik.
- Köszönöm, hogy mindig mellettem állsz.
- Akkor? Hogy döntesz? – kérdezte kíváncsian Dominik. Mivel ő már biztos jelentkező volt, nem mondta vissza, de szerette volna, ha Leona is elmegy vele, hogy legalább ne legyen egyedül az idegen gyerekek közt.
Leona nagyot sóhajtott.
- Egye fene, jelentkezek. – mondta, de a végén már mosolygott.
Még beszélgettek egy ideig, majd végül elköszöntek egymástól és letették a telefont. Leona elnyúlt az ágyon, és azon morfondírozott, vajon helyesen cselekszik-e azzal, ha most jelentkezik. Nem agyalt tovább rajta, bekapcsolta a laptopját és felment arra a lovas oldalra. Ott küldött egy E-mailt, hogy ha még nem telt be mind a tíz hely, akkor szeretne jelentkezni a táborba. Miután elküldte az E-mailt, azzal töltötte végtelennek tűnő szabadidejét, hogy internetezett. Fél órán belül megkapta a választ, hogy felvették a jelentkezők névsorába. Boldog volt, de nem sikoltozhatott, mint egy őrült, mert akkor az anyja biztos futott volna fel a lépcsőn, hogy „Mi történt?”, és akkor vége lenne mindennek.
- Kicsim! – hallatszott a földszintről.
- Igen anya?! – kiabált vissza Leona, majd kisietett a szobájából és megállt a lépcső tetején.
- Drágám, nekem most el kell mennem még rendezni pár dolgot a munkahelyemen, de pontos időt nem mondok, hogy mikor érek haza. Rendben? – mikor elmondta, Leona rábólintott és épp ment volna vissza a szobájába, amikor hallotta, hogy valaki kopogott. Édesanyja nyitott ajtót, és megszólalt.
- Kicsim, látogatód érkezett! – mondta, majd beinvitálta Dominikot. Leona pulzusa az egekbe szökött, amikor meglátta a fiút. Lerohant a lépcsőn és egyből neki ugrott a vendégnek.
- De jó, hogy itt vagy! – mondta, miközben szorosan ölelte magához Dominikot. A fiú hasonlóképp tett, majd felállt a kanapéról, hiszen oda döntötte le Leona.
- Én is örülök neked. – mondta kedvesen Dominik, majd finomat eltolta magától a lányt, aki mosolyogva nézett bele a fiú szemeibe.
- Na, jó, akkor én megyek is, jó szórakozást! – szólalt meg Samantha, majd kisétált az ajtón a bőröndjével, amit előre az autó a csomagtartójába készített, hogy ne hagyja el, illetve, hogy ne maradjon otthon.
Amikor elhajtott a ház elől, Leona megfogta Dominik kezét és felsietett vele a szobájába.
- Képzeld, jelentkeztem a táborba, és még volt hely, hogy felvegyenek, így holnapután már ott leszünk. – mosolygott izgatottan Leona, és el sem tudta hinni, hogy ez valóban megtörténik vele.
- Ennél jobb hír nem is érhetett volna most! – mondta a fiú, és szorosan magához szorította a lányt. Mélyen magába szívta kellemes illatát, és csak szorította magához, persze úgy, hogy egyiküknek se legyen kényelmetlen. Amikor végre elengedték egymást, Leona elhatározta, hogy átnézi a hirdetést még egyszer, és a részleteket is jól átolvassa. Felnyitotta a laptopját és úgy fordította, hogy Dominik számára is látható legyen. Ahogy görgették lejjebb az oldalt látták, hogy mindez a tőlük nem is olyan messze lévő Goodwill Bridge-ben fog zajlani. Pár kép is elég volt ahhoz, hogy beleszeressenek a helybe, a lovakról nem is beszélve. Hamarosan, amikor mindent átnéztek és mindent megjegyeztek, Leona elkezdett összepakolni, amiben Dominik is segített. Amikor mindent eltettek, amire szüksége lehet a lánynak, helyet csináltak Leona egyik szekrényében és betették a bőröndöt. Mikor mindennel végeztek, hanyatt egymás mellé dőltek az ágyon, és összekulcsolták a kezüket.
- Tudod Dominik, nagyon jó, hogy akkor beléd estem, de szó szerint. – erre mind ketten elmosolyodtak.
- Igen, jó, hogy akkor összefutottunk. – erre csak mind a ketten bólintottak, majd folytatta. – Szeretlek Leona.
Mivel ezt a kijelentést jól meg kell fontolni, Leona még egy pillanatig hezitált azon, hogy erre mit mondjon, de úgy döntött, majd a szíve válaszol.
- Én is téged. Nagyon szeretlek. – széles mosoly terült el mindkettőjük arcán és összeölelkeztek.
2. Rész
A pillanatot Samantha rontotta el, ahogy hangos ajtócsapódással belépett a lakásba. Leona szemét megforgatva sétált ki a szobájából, hogy megnézze, mégis mért kellett így bevágni a bejárati ajtót. Akkor látta csak, hogy anyja bevásárolt vagy egy évre – nem kell szó szerint venni -, nomeg persze hozott magával egy aktatáskát, amiben nagy valószínűséggel a projektről szóló papírok voltak. – Most már értem mért tépte ki majdnem az ajtót a helyéről. – mondta Leona a száját elhúzva, amire Dominik csak egy bólintással válaszolt. Lesiettek az emeletről és segítettek az anyának le- és elpakolni.
- Köszönöm srácok. Fhúú, már majdnem megszakadtam. – mondta, fújt még egyet, majd így folytatta, mielőtt a gyerekek bármit is mondtak volna. – Liu, kicsim, ebben a táskában van egy önéletrajz egy fiatal hölgyről.
- Értem. És? – felelte a lány.
- Tudod, nem szeretnélek itthon hagyni egyedül erre a hosszú időre, ezért úgy döntöttem, felhívom őt, hogy vigyázzon rád. – míg Samantha széles vigyorral mesélt, Leona és Dominik egymás szemébe nézve beszélték meg a dolgot.
A lány rájött, hogy így már semmi esélye nincs eljutnia a táborba. Mindenesetre tovább hallgatta az anyját.
- Kicsim. Akiről beszélek, az nem más, mint a húgom. – mondta ki végül a lényeget.
- Micsoda? Anya, ezt még nem is mondtad. Van egy húgod és én nem tudtam róla? – Leona szinte felháborodott ezen, de legbelül nem emiatt volt ilyen, hanem a csalódottságtól, hogy megint csak nem teheti azt, amit a legjobban szeretne tenni. Nagy levegőket vett, hogy le tudjon nyugodni, amiben az is segített, hogy Dominik a derekánál fogva magához ölelte, ezzel is segíteni próbált rajta.
- Pedig már találkoztál vele. Számtalanszor voltatok kettesben, csak biztos nem emlékszel rá. Az utóbbi néhány évben azért nem látogatott meg minket egyszer se, mert innen nagyon távol dolgozik, és oda is költözött. Ám most úgyis haza akart jönni pár hétre a nyáron, így pont jól jött ki. – miután befejezte a meséjét, Leona egy „Értem.”- mel és egy bólintással felelt, felkapta a kanapéval szembeni kis asztalról az életrajzot és felfutott a szobájába, természetesen Dominik vele ment. Be se csukta az ajtót maga után, Dominiknak kellett, mert ő annyira olvasta azt az életrajzot és persze nézegette a képeket.
- Nem hiszem el, hogy anya eddig nem szólt róla. Bár én sem kérdeztem, de akkor is. Miután apa meghalt, igazán elárulhatta volna. – nagyon szép nő volt és valóban fiatal. Legalábbis Samanthához képest sokkal fiatalabb volt.
- Nagyon hasonlítasz rá. – mondta kedvesen Dominik.
- Igen. Csak ő szebb nálam. – bár szerinte így volt, valahogy érezte, hogy a fiú nem fog igazat adni neki ebben. Sejtése be is igazolódott.
- Ez nem igaz. Te gyönyörű vagy, és akinek nem vagy tökéletes úgy ahogy vagy, akkor az nem komplett.
Leona erre nem válaszolt, csak mosolyogva átölelte a fiút. Tovább olvasgatták, találtak egy-két olyan fotót, amin Leona és Amanda, a nagynénje volt a képen. A lány már ott nagyon gyönyörű arccal rendelkezett, de akkor még inkább az édes és aranyos szó illett rá.
- Hát ez mit keres itt? – felemelt egy képet, amin Amanda, Leona, az édesapja és Arabsa szerepelt. – Ezt nem értem. Anyának mikor jutna eszébe, hogy egy régi, lovas képet nekem adjon? Ennek semmi értelme. – beszélt szinte magában, miközben a fotót méregette. Dominik megadta a választ, ami elég valószínűnek tűnt.
- És mi van, ha Amanda csempészte bele? Azt el tudom képzelni. – mondta, miközben kezébe vette a képet.
- Igen. Ez meglehet. Hah, de ettől nem lesz jobb. Így lehetetlen, hogy elmenjek a táborba. Mivel Amanda anyu húga, biztos elmondana neki mindent. – elfeküdt az ágyon és nézte a fehér plafont. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy egy hétre sem lehet igazán boldog. – Tényleg, meg kell kérdeznem, hogy mikor érkezik meg. – mondta kedvetlen hangon, majd elbattyogott az ajtóig, kinyitotta azt, és látta, hogy az anyukája a kanapén ül és képeket nézeget. Nem is akármilyeneket! Lovas képeket! ~ Na, de... Mit keres anyánál lovas kép? Ezt nem értem. ~ szemöldökét összeráncolva köhentett egyet. – Khm.. – erre hirtelen felnézett az emeletre Samantha, és eldobta a képeket.
- Kicsim.. öhm.. – hirtelen nem tudta mit mondjon, annyira váratlanul érte a lánya megjelenése.
- Nyugi anya, én vagyok. – halványan elmosolyodott, majd folytatta. – Mikor érkezik a nagynéném?
- Ó, hát ez egy jó kérdés... Nem tudom... – csóválta meg a fejét, amikor épp csöngettek. – De, mégis. Azt hiszem most. – helyesbített.
Amikor az anya felállt és az ajtóhoz sietett, majd kinyitotta azt, látta, hogy valóban az évek óta nem látott húga áll ott. Örömükben egymás karjába omlottak és nem is akarták elengedni egymást. Szinte már sírtak, annyira boldogok voltak, hogy újra láthatják egymást. Leona mindezt mozdulatlanul, de mosolyogva nézte végig, ahogy édesanyja és nagynénje örülnek egymásnak. De amint Amanda meglátta a lányt, szinte röpülni kezdett felé.
- Liu, jaj, végre újra láthatlak! Istenem mekkora vagy! – mindeközben magához húzta és szorosan átölelte a lányt. – Szia! Jaj, de régen láttalak! – végül Leona is átölelte és lehunyta szemét.
Olyan kellemes és meleg ölelése volt. Ismerős és megnyugtató. Minden rossz gondolata és érzése elszállt. Ha csak egy pillanatra is, de minden tökéletes volt számára. Dominik ekkor ért le a földszintre, de amint meglátta az ölelkező hölgyeket, egyből elmosolyodott.
- Jól van, akkor én elmegyek, és átnézem a cuccaimat, hogy semmit ne hagyjak itthon. – mondta Samantha, de igazából annyi volt a célja, hogy otthagyja Amandát a gyerekekkel. – Ó! És Dominik, ha anyukád megengedi, akkor aludj itt, amikor szeretnél. – mondta mosolyogva, várt egy pillanatot a válaszra, amit meg is kapott egy „Köszönöm!” formájában, majd belépett a szobájába és becsukta maga után az ajtót.
- És ki ez a fess fiatalúr? – kérdezte Amanda Leonától, de közben már a fiúra emelte a tekintetét.
Mielőtt Dominik bemutatkozhatott volna, Leona megszólalt.
- Ó, ne haragudj. Amanda, ő itt Dominik Rice, a barátom. Dominik, ő Amanda, a nagynéném. – a nő kissé meglepődött azon, hogy Leonának már barátja van, de nem zavarta, mert szimpatikusnak tartotta a fiút. – Öm.. Amanda! Itt vannak valahol a cuccaid? – szólalt meg ismét Leona.
- Igen, persze, a kocsiban. Behozzam őket? – felelt a hölgy.
- Igen, kérlek, és akkor megmutatom a szobád. – mosolygott a lány, majd amint látta, hogy Amanda kilép a bejárati ajtón, nagyon gyorsan Dominikhoz fordult és suttogva hadarni kezdte mondandóját.
- Dominik, láttad milyen stílusú. Mi van, ha elenged a táborba és nem szól anyának? És mégis tud róla egy felnőtt. – hadarta el egy levegővel.
- Leona, esélytelennek találom! – suttogta Dominik őszintén.
- De ha... – nem tudta befejezni és be kellett rekeszteniük a vitát, mert Amanda visszajött egy hatalmas bőrönddel.
Leona egyből odarohant, hogy segítsen neki, a nő pedig szívesen fogadta el a segítséget. Felcipekedtek az emeletre, ott pedig jobbról az első szobát kapta Amanda, hiszen az volt a vendégszoba, amit amúgy nem használnak. Amikor benyitottak, Leonának elakadt a lélegzete és az álla is leesett, olyan nagy volt a tisztaság és a rend. ~ Akkor ezért hallottam egyik nap órákon keresztül a porszívó hangját. ~ gondolkodott a lány. Amikor sikerült mindent kipakolniuk és a helyére tenniük, lementek a földszintre, hogy megnézzék, hogyan áll a vacsora, azonban valami nagyon szokatlan és váratlan dologgal szembesültek. Ám nem csak ők döbbentek le, Samantha is tátott szájjal, mozdulatlanul állt a konyhában. – Kész a vacso.. Óóó... – annyira belemerült a főzésbe, ismételve, főzésbe, hogy észre sem vette, mindenki őt bámulta.
- Ö.. Do-Dominik.. Nem mondtad, hogy tudsz főzni?! – hirtelen szóhoz sem jutott Leona, de végül kibökte, amit akart.
- De azt sem, hogy nem. – mosolygott, majd egy fa alátétre emelte a lábost. Nagyon finom spagetti tésztát főzött, mert azt talált otthon. Az illata csábító, és isteni volt. Egy kisebb edényben volt rá a szósz, carbonara-sat készített.
- Hű, ez nagyon váratlanul ért. – mosolygott a lány. – Pe-persze jó értelemben! – gyorsan kijavította magát, hogy ne essék félreértés.
- Meg akartalak lepni! – mondta Dominik, miközben magához húzta Leonát a derekánál fogva, s édesen egy puszit nyomott a lány arcára.
Mikor mindenki leült az asztalhoz, nekiláttak az evésnek. Egy fél óra sem telt bele, és mindenki végzett a vacsorával. Samantha vállalta, hogy eltakarít mindenki után, így Amanda megköszönte a vacsorát, elment zuhanyozni és elég korán ágyba bújt. Mivel Samantha másnap elég korán indul, már most elbúcsúzott az ő szeretett lányától, aztán Leona – Dominikot megelőzve – elrohant fürdeni, majd mikor pizsamában „kifáradt” a helyiségből, végre Dominik is elmehetett lezuhanyozni.
Negyed órával később már Dominiknak is meg lett ágyazva Leona ágya mellett a földön – meg kell jegyezni, nagyon kényelmessé tették a padlót a vastag paplanokkal -, mivel Mrs. Rice már régóta gyanította, hogy ezen a napon már nem ér haza a fia, de mivel fel is hívták, hogy megkérdezzék, itt maradhat-e éjszakára Dominik, persze, hogy rábólintott. Pár perccel később a szerelmes párocska is elköszönt egymástól és lefeküdtek aludni, hogy másnap ismét egy fontos napra ébredhessenek.
